Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

A világ legnevesebb orvosi lapja szerint a magyarok az egészségükkel fizetnek az Orbán-kormányért

A magyar példa jól megmutatja a nyugati országoknak, mire számíthat egy állam, ahol a kormány számára a populizmus fontosabb, mint az egészségügy – írta a The Lancet, a világ egyik legrégebbi és legnevesebb orvosi lapja, amelynek cikkét a hvg.hu vette észre.

A Lancet az OECD vizsgálatát idézte, amely szerint a magyarok várható élettartama öt évvel kevesebb, mint az uniós átlag, illetve az iskolázatlanok átlagosan kilenc évvel kevesebbet élnek, mint a legjobban képzettek. Az is kiderült belőle, hogy

Magyarországon a dohányzók, elhízottak és alkoholisták aránya is magasabb, mint az EU-átlag.

A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy eközben az egészségügyi kiadások a GDP 7,2 százalékára estek vissza, pedig az uniós átlag 9,9 százalék. Azt is írta: a magyaroknak csak 56 százaléka érzi magát egészségesnek.

    „Ez egy alulfinanszírozott rendszer, és a magyar lakosság az egészségével fizet”

– tette hozzá.

A cikk arra is kitért, hogy bá a magyar gazdaság növekszik, „szokatlanul nagy a függés” az uniós pénzektől. A gazdasági növekedés eredményei pedig nem látszanak az emberek egészségén. Ugyanakkor a Lancet cikke szerint

meglenne a lehetősége a magyar kormánynak arra, hogy javítsa az egészségügyet, mégsem teszi.
 

Pécs

A Mindenki Pécsért Mozgalom és Egyesület megkezdte a 2019-es önkormányzati választásokra való felkészülést. A Mozgalom célja, hogy markáns változás legyen Pécs város vezetésében egy fenntartható fejlődésű, élhető város érdekében.

Mozgalmas hétvége elé nézünk, péntektől folytatódnak a tüntetések. Pécsett fél 6-kor gyülekező a Barbakántéren, ahol az ellenzéki pártok jelképes temetést rendeznek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés indexe alapján több település - köztük Pécs - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szálló por (PM10) tartalom miatt.

5-700 ember vett részt a ma esti pécsi kormányellenes tiltakozáson. A fáklyás felvonulás a Barbakántól indult és a Kossuth téren ért véget - adja hírül a Szabad Pécs.

Mielőtt elkezdenek örülni a pécsi vállalkozók, el kell keserítenem őket, a kedvezmény igénybevételéhez 200 milliós beruházást kell aktiválni. Vajon kire vonatkozhat akkor a kedvezmény? Az időpontválasztás erre is magyarázat lehet.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Ahogyan azt már évek óta sajnos megszokhattuk, sorra ütik fel fejüket a válság jelenségek a hazai egészségügyben. Ennek egyik szomorú példája, a Honvédkórház koraszülött centrumának most napvilágra került krízise.

Szervezetenként százmillió forint állami támogatást kapott szeptemberben az a hat nagy szakszervezet, amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a kormánnyal. A támogatottak között van az a három szervezet (Liga, MOSZ, MaSzSz) is, akik most tiltakoznak a munkavállalók túlóráinak tervezett emelése ellen.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ami nem magunk akaratából történik. Gondolok olyanokra, mikor pont akkor kapunk mindenhol piros lámpát, pont akkor öntöm le magam kávéval, pont akkor ugrál össze szeretett háziállatunk, amikor nem kellene elkésni a munkából.

Kósa: "Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat... Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során."

Sok véleményt, írást kapunk, és ez adta az ötletet, hogy fiatal olvasóinknak lehetőséget biztosítunk, hogy oldalunkon megjelenhessen cikkük. Először Németh Gergely írását tesszük közzé.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.