Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Választás 2018

A választópolgárok nagy része kormányváltást szeretne, de sajnos túl sokan vannak, akik csak a koordinált jelöltállításban hisznek. Hódmezővásárhely után azt hiszik, hogy ez az egyetlen járható út, a Fidesz csak akkor győzhető le, ha a teljes ellenzék egy jelölt mögé tömörül. Pedig ez egy tévedés.

A Fidesz szavazóinak száma 2010 óta folyamatosan csökken, és a választásokig hátralevő időben már nem tudnak új szavazókat szerezni. A képlet tehát egyszerű, ha sokan mennek el szavazni, a fideszes szavazók aránya alacsony lesz. „De még mindig több, mint a szétmorzsolódó ellenzék egyes jelöltjeié, tehát simán nyerik az egyéni választókerületeket” – vélekedik a többség.

Gondolkodjunk el azon, mi lenne, ha a 2002 és 2010 között levitézlett baloldallal kötnének szövetséget a XXI. század párjai, a Jobbik, az LMP és a Momentum. Olyan megalázó alkukba kellene belemenniük, hogy a saját szavazóik országosan elpártolnának tőlük. Ezek a szövetségek a baloldalt sem erősítenék, hanem inkább gyengítenék. A vége pedig az lenne, hogy az egyetlen állva maradt ellenzéki jelölt ellen is nyerne a Fidesz, és az ellenzéki pártok töredékszavazatai jelentősen megcsappannának.

A választási matematika nem olyan egyszerű, mint az 1+1=2. Ha van 5 DK-s szavazó, és 5 jobbikos, de a két párt megállapodik egy közös jelöltben, akkor arra nem 10-en szavaznak, csak 6-an, vagy 7-en. 2 inkább nem megy el szavazni, a többi pedig választ magának másik pártot.

Képzeljük el azt is, mi lenne, ha az egyes választókerületekben induló független jelöltek, valamint a koordinált jelöltállítással bejutó sokféle pártból delegált ellenzék alkotná a többséget, és nekik kellene kormányt alakítaniuk. Káosz lenne, képtelenek lennének megegyezni bármiben is. A Fidesz meg „röhögne a markába”, ahogy ezt mondani szokták.

Egyetlen esély van a Fidesz legyőzésére, és egy új kormány alakítására, ha a választók bölcsek lesznek, és a legerősebb ellenzéki pártra szavaznak. Akkor a legerősebb ellenzéki jelölt egyéni választókerületben is képes lesz legyőzni a Fidesz jelöltjét, és ez a párt képes lesz kormányt alakítani, megkezdheti azt a munkát, amire mindenki vágyik. Például a valódi elszámoltatást.

Pécs

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével, valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.

A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A BIOKOM kéri az érintett lakosságot a szükséges intézkedések elvégzésére, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb.

Többen is felhívták az elmúlt napokban Mellár Tamást, aki azzal vált a hírek főszereplőjévé, hogy a Párbeszéd-frakcióba beülve megmenti annak létét. Szabó Tímea, a képviselőcsoport vezetője azt állította, más baloldali , elsősorban liberális ellenzéki politikusok le akarták beszélni Mellárt a csatlakozásról.

Felkészült a kritikákra, de nem tartja árulásnak Mellár Tamás független parlamenti képviselő azt, hogy beszáll Párbeszéd párt országgyűlési frakciójába.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Még szombaton történt, hogy Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával. Mindketten meghaltak.

Jól indul a 2018-2022-es parlamenti évad. Z. Kárpát Dániel gyakorlatilag üres kormánypárti széksorok előtt volt kénytelen elmondani a napirend utáni beszédét. Ezzel a nemes gesztussal kezdte meg a munkáját a negyedik Orbán-kormány.

A baranyai lány nem tudta, hogy terhes. A történetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala számolt be: „Nem várt fordulat lepte meg bajtársainkat Baranya megyében.”

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet. Ellenzéki pártok a Jobbikkal az élen évek óta szorgalmazzák, hogy a kormány indítson nagyszabású bérlakás-építési programot, de hiába.

Szétrohadt, rozsdaette mentőautóról szóló videót tett közzé tegnap Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Ezekkel a kocsikkal kellene súlyos beteg, gyors segítségre szoruló emberekért menni. Az Országos Mentőszolgálat vezetése szerint azonban ez egyáltalán nem veszélyes.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Nem adták meg a pécsiek gólját az utolsó előtti fordulóban, a tabellán átvette a vezetést a Mészáros Lőrinc üzlettársa által támogatott csapat. A szurkolók összetűzésbe kerültek a rendőrökkel.

A stadionokra költött súlyos milliárdok tekintetében még kínosabb: ingyen buszoztatás és ingyenjegy is jár, csak valaki menjen már a kupadöntőre szurkolni a Felcsútnak

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.