Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Választás 2018

A választópolgárok nagy része kormányváltást szeretne, de sajnos túl sokan vannak, akik csak a koordinált jelöltállításban hisznek. Hódmezővásárhely után azt hiszik, hogy ez az egyetlen járható út, a Fidesz csak akkor győzhető le, ha a teljes ellenzék egy jelölt mögé tömörül. Pedig ez egy tévedés.

A Fidesz szavazóinak száma 2010 óta folyamatosan csökken, és a választásokig hátralevő időben már nem tudnak új szavazókat szerezni. A képlet tehát egyszerű, ha sokan mennek el szavazni, a fideszes szavazók aránya alacsony lesz. „De még mindig több, mint a szétmorzsolódó ellenzék egyes jelöltjeié, tehát simán nyerik az egyéni választókerületeket” – vélekedik a többség.

Gondolkodjunk el azon, mi lenne, ha a 2002 és 2010 között levitézlett baloldallal kötnének szövetséget a XXI. század párjai, a Jobbik, az LMP és a Momentum. Olyan megalázó alkukba kellene belemenniük, hogy a saját szavazóik országosan elpártolnának tőlük. Ezek a szövetségek a baloldalt sem erősítenék, hanem inkább gyengítenék. A vége pedig az lenne, hogy az egyetlen állva maradt ellenzéki jelölt ellen is nyerne a Fidesz, és az ellenzéki pártok töredékszavazatai jelentősen megcsappannának.

A választási matematika nem olyan egyszerű, mint az 1+1=2. Ha van 5 DK-s szavazó, és 5 jobbikos, de a két párt megállapodik egy közös jelöltben, akkor arra nem 10-en szavaznak, csak 6-an, vagy 7-en. 2 inkább nem megy el szavazni, a többi pedig választ magának másik pártot.

Képzeljük el azt is, mi lenne, ha az egyes választókerületekben induló független jelöltek, valamint a koordinált jelöltállítással bejutó sokféle pártból delegált ellenzék alkotná a többséget, és nekik kellene kormányt alakítaniuk. Káosz lenne, képtelenek lennének megegyezni bármiben is. A Fidesz meg „röhögne a markába”, ahogy ezt mondani szokták.

Egyetlen esély van a Fidesz legyőzésére, és egy új kormány alakítására, ha a választók bölcsek lesznek, és a legerősebb ellenzéki pártra szavaznak. Akkor a legerősebb ellenzéki jelölt egyéni választókerületben is képes lesz legyőzni a Fidesz jelöltjét, és ez a párt képes lesz kormányt alakítani, megkezdheti azt a munkát, amire mindenki vágyik. Például a valódi elszámoltatást.

Pécs

A Mindenki Pécsért Mozgalom és Egyesület megkezdte a 2019-es önkormányzati választásokra való felkészülést. A Mozgalom célja, hogy markáns változás legyen Pécs város vezetésében egy fenntartható fejlődésű, élhető város érdekében.

Mozgalmas hétvége elé nézünk, péntektől folytatódnak a tüntetések. Pécsett fél 6-kor gyülekező a Barbakántéren, ahol az ellenzéki pártok jelképes temetést rendeznek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés indexe alapján több település - köztük Pécs - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szálló por (PM10) tartalom miatt.

5-700 ember vett részt a ma esti pécsi kormányellenes tiltakozáson. A fáklyás felvonulás a Barbakántól indult és a Kossuth téren ért véget - adja hírül a Szabad Pécs.

Mielőtt elkezdenek örülni a pécsi vállalkozók, el kell keserítenem őket, a kedvezmény igénybevételéhez 200 milliós beruházást kell aktiválni. Vajon kire vonatkozhat akkor a kedvezmény? Az időpontválasztás erre is magyarázat lehet.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Ahogyan azt már évek óta sajnos megszokhattuk, sorra ütik fel fejüket a válság jelenségek a hazai egészségügyben. Ennek egyik szomorú példája, a Honvédkórház koraszülött centrumának most napvilágra került krízise.

Szervezetenként százmillió forint állami támogatást kapott szeptemberben az a hat nagy szakszervezet, amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a kormánnyal. A támogatottak között van az a három szervezet (Liga, MOSZ, MaSzSz) is, akik most tiltakoznak a munkavállalók túlóráinak tervezett emelése ellen.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ami nem magunk akaratából történik. Gondolok olyanokra, mikor pont akkor kapunk mindenhol piros lámpát, pont akkor öntöm le magam kávéval, pont akkor ugrál össze szeretett háziállatunk, amikor nem kellene elkésni a munkából.

Kósa: "Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat... Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során."

Sok véleményt, írást kapunk, és ez adta az ötletet, hogy fiatal olvasóinknak lehetőséget biztosítunk, hogy oldalunkon megjelenhessen cikkük. Először Németh Gergely írását tesszük közzé.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.