Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

A védettségi igazolványban mégsem lesz feltüntetve, hogy melyik oltást kaptuk

Az érintetteknek márciustól postázzák a koronavírus elleni védettséget igazoló igazolványt, amelyen a korábbi információkkal szemben nem fog szerepelni a kapott vakcina típusa.

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk már az oltásigazolás problémájával. Röviden összefoglalva: az igazolás ingyenes mindenki számára, aki megkapta a második adag oltást, illetve azok számára is, akik igazoltan átestek a betegségen és felgyógyultak belőle. Azok számára azonban, akik tünetmentesek voltak és a tudtukon kívül kapták el a vírust, 11 ezer forintos ellenanyag-vizsgálat után válik elérhetővé az igazolás, melynek kiállításai díja 3000 forint. A védőoltás után kapott kártyának nincs érvényességi ideje, igazolt felgyógyulás után 6, ellenanyag-vizsgálatot követően 4 hónap az érvényességi idő. A fizikai okmány mellett a beoltottak számára igazolható lesz a védettség telefonos applikációval is.

Arról még nem született döntés a kormány részéről, hogy az oltási igazolás mellé milyen jogok járjanak. Érdemes lenne azonban valamiféle lelkesítővel előrukkolni, a közel kétmillió oltásra jelentkező ugyanis igencsak elenyésző szám, ha azt nézzük, hogy a lakosság 60 százalékát kéne beoltani az áhított nyájimmunitás eléréséhez. Az egyik ilyen lelkesítő lehetne akár a szabadság visszanyerése, mentesülés a maszkviselés, a kisjárási-korlátozás és egyéb szabályok alól. Ez azonban komoly problémákat is felvet: előállhat olyan helyzet, amelyben az emberek különböző mértékű szabadságjogokkal rendelkeznek. Ilyen ellentétek nem csak oltottak és oltatlanok, de különböző vakcinával oltottak között is felmerültek már, eleinte elméletben, majd a valóságban is: Lengyelországban a beutazók számára nem nyújt mentességet a karantén alól a Szpuntyik V, vagy a Sinopharm vakcina, kizárólag a negatív PCR teszt és az EU-ban is engedélyezett oltás ad erre lehetőséget.

Jogosan sejthetjük, hogy erre reagált a kormány, amikor a 60/2021. (II. 12.) Kormányrendelet módosításában eltörölték a védettségről szóló igazolás tartalmából azt a részt, amelyben a védőoltás típusát jelölték volna meg. Ezáltal szinte biztossá vált, hogy a különböző típusú vakcinával oltottak közt nem lesz majd lehetőség különbségtételre, amennyiben valamiféle (utazási, karantén, maszkhasználat) engedményt kívánnak majd biztosítani az oltottak számára akár uniós, akár hazai szinten. Véleményünk szerint ez a zsarolással is felérő megoldás egyrészről értelmetlenné teheti azt a dilemmát, hogy fogadjuk-e el a korán hozzáférhető kínai és orosz vakcinát, vagy utasítsuk vissza, és várjunk inkább a nyugatira. Másrészt értelmetlenné teheti magát az oltakozást is, hiszen így egy kalap alá kerülnek a nyugati és keleti vakcinával oltottak, mi pedig igencsak meg lennének lepve, ha nyáron szabadon utazgathatnánk majd külföldre, függetlenül attól, hogy az EU által bevizsgált és elfogadott, vagy az OGYÉI által „bevizsgált” és elfogadott vakcinával lettünk beoltva. Ha pedig Szputnyikkal és Sinopharmmal (és az univerzális igazolásnak hála minden mással) csakis a Balatont vehetjük célba, akkor könnyen merülhet fel bennünk, hogy minek vigyük vásárra a bőrünk egy kétes eredetű vakcinával, ha tavaly nyáron mindezt oltatlanul is meg lehetett tenni?

 

 

Pécs

A BIOKOM NKft. közleménye szerint útlezárásokra számíthatunk kedden és szerdán.

Az amatőr kifejezést általában az alsóbb ligákra használjuk, de Pécsett a megyei bajnokságok alatt is aktívan zajlik az élet.

A Csorba Győző Könyvtárat és fiókkönyvtárait kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkező olvasók használhatják, a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatják az intézményt.

8 darab új térfigyelő kamerát telepítettek az elmúlt hetekben Pécsett a keleti városrészben. Ezzel 130 fölé nőtt a bűnmegelőzésben és a szabálysértések gyors felderítésében segítséget nyújtó eszközök száma a városban.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt rendeltek el nyomozást három, a Tettye Forrásház Zrt. korábbi, az előző városvezetés idején történt ügye miatt - tudatja közleményben a pécsi önkormányzat.

Belföld

A Jobbik IT elnökével, Keresztesy Gergővel pécsi látogatása kapcsán beszélgettünk a fiatalokat érintő legfontosabb ügyekről.

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten, ahol több fontos ügyben is szavazni fognak.

A kozosalap.hu oldalra feltöltött vitaanyagot június 30-ig bárki véleményezheti, ezután véglegesítik a szöveget, amelyet az előválasztáson minden párt minden jelöltjének vállalnia és képviselnie kell majd az előválasztáson.

Nem kellett sokat várni, hogy a „kereszténydemokrata” kormánypárt az egyházfőbe is beleszálljon

A visszalépés gondolata a Jobbik elnökének egy korábbi interjúját követően kapott szárnyra, amikor is azt nyilatkozta, hogy őt leginkább Karácsony Gergely tudná kiegészíteni.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.