Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Vádat emeltek a gorilla futtatójába esett kisfiú szülei ellen

A szelíd gorilla futtatójába pottyant négyéves fiú szülei, Michelle Gregg és Deonne Dickerson rövid időn belül az állatvédők közellenségévé váltak a közösségi médián. Felháborodott olvasók csaknem 200 ezer szavazatot gyűjtöttek össze ellenük "Igazságot Harambénak" névvel, míg a rendőrség úgy döntött, hogy átveszik az irányítást és vádemelést kezdeményeznek a felelőtlen szülők ellen - írta a Mirror.
A 180 kilós gorillát, Harambét azért kellett lelőniük az állatkert dolgozóinak, mert a kisfiú átmászott a korlátokon és beesett az állat kifutójába. Az állatkert vezetője szerint is veszélyben volt.
Segíteni szaladt oda a gorilla - derült ki az új felvételekből
Eleinte csak egy szemtanú videójából próbáltak rájönni, hogy pontosan mi történhetett az óriás és a gyerek között, ám később egy szívszaggató felvétel is megjelent, melyben tisztán kivehető, ahogy a gorilla segít felkelni a kisgyereknek, egymáshoz rakják a tenyerüket, majd elkíséri egy sarokba, ahol nem történhet bántódása.
Igazi tragédia a szelíd óriás halála
A gorilla akkor pont egy napja ünnepelte 17. születésnapját, rehabilitációja igazi sikertörténet volt, így érthető a nemzetközi felháborodás: miért kellett ennyi munkának és küzdelemnek kárba vesznie csak azért, mert a szülők nem figyelnek gyermekeikre?!
A Dickerson családnak egyébként 4 gyermeke van, és a Facebookon azzal próbálták védeni magukat, hogy "balesetek mindig történnek". A közvélemény azonban egyre dühösebb, vannak, akik szerint őket kellett volna lelőni az ártalmatlan gorilla helyett, amelyik helyettük is megpróbálta megvédeni négyéves kisfiukat.
Gondoskodó, okos állat volt
Harambe "nevelőapja", aki születésétől gondozta, szeretnivaló, furfangos, kíváncsi és szelíd állatnak nevezte, aki gyönyörű hímmé változott még úgy is, hogy sosem engedték szabadon.
(Híradó.hu)

Pécs

Több mint 600 millió forintból folytatódik a Pécs keleti városrészeit érintő, 2013-ban indult szociális városrehabilitációs program - tudatta Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI-vel.

Egyre biztosabb, hogy valami nem működik jól Pécsett. Az elmúlt napokban néhány apró jel arra enged következtetni, hogy félremennek a dolgok.

A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel.

Külföld

Legszívesebben "visszaforgatnám az idő kerekét", mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben.

Devizahitelesek

Néma József – az autóhitelesek miért mostoha gyerekei a magyar államnak?

Kormányunk kijelentette, nem kíván az autóhitelesek érdekében eljárni, mindenki próbáljon egyénileg tárgyalni a hitelezőkkel! Ez lehet jó is, de rossz is. Úgy rémlik, perek sora indul el ismét. Néma József, a pécsi pertársaság pénzügyi tanácsadója ismét nyilatkozott lapunknak.

Állami monopólium is lehetne a végrehajtás

A globális válság kitörése után, a devizahitelek tömeges bedőlésének elburjánzásával párhuzamosan szemtelenedett el a végrehajtók egy része, s a törvényekre fittyet hányva végezte és végzi tevékenységét.

Néma József – egy botrányos pécsi devizahiteles fórum margójára

Többen is csalódottan távoztak a március 24-én a Művészetek Házában az MNB tanácsadói által tartott devizahitellel kapcsolatos tájékoztató fórumról. Dr. Molnár Beáta, pertársaság ügyvédje, és Néma József pénzügyi szakértő is ott volt. Utóbbit kérdeztük a történtekről.

Életmód

“Lámpással kell keresni olyan magyar versolvasót, aki ne szeretné Kosztolányit.” 132 éve született, Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat nemzedékének egyik meghatározó alakja.

Belföld

Az Állami Számvevőszék befejezte a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gazdálkodásának 2011-2014 közötti időszakra kiterjedő megfelelőségi ellenőrzését.

Az érvénytelen népszavazás sikerét hirdető plakáton nem jól olvasható a megrendelő neve, erre pedig az NVB is felhívta a figyelmet, hogy láthatóan fel kell tüntetni. A számok a szavazók arányát jelöli.

Péntektől vasárnapig 165 határsértőt tartóztattak föl az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.