Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Tizenkét produkció szerepel a Pécsi Nyári Színház műsorán

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Vidákovics Szláven, a Pécsi Horvát Színház igazgatója, a nyári játékok főszervezője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: idén is mintegy tízezer nézőre számítanak a pécsi belvárosban található Káptalan utcai szabadtéri színpadon. Tavaly csaknem végig telt házas érdeklődés kísérte a darabokat. Tartalmas kikapcsolódást fognak nyújtani ebben az évben is a közönségnek, hiszen tizennyolc estén át tucatnyi produkciót tűznek majd műsorra. A könnyedebb színművek mellett elgondolkodtató darabok is szerepelnek a programban. Utóbbiak között említette John Osborne színművét, a Dühöngő ifjúságot, Jez Butterworth Mojo című gengszterkomédiáját, illetve a tavalyi Szegedi Szabadtéri Játékokon nagy sikerrel játszott, Hajnali részegség című szerelmes színművet.

A meghívott előadások mellett idén is láthat pécsi bemutatót a közönség. A hagyománynak megfelelően a Pécsi Nemzeti Színházzal közösen viszik színre Francis Veber Balfácánt vacsorára című fergeteges vígjátékát Lipics Zsolt és Józsa Richárd főszereplésével, Nagy Viktor rendezésében.

A Pesti Művész Színház előadásában Halász Imre, Eisemann Mihály és Békeffi István Egy csók és más semmi című operettjét, a Veres 1 Színház produkciójaként pedig Ken Ludwig Hajszál híján Hollywood című komédiáját is láthatja a pécsi közönség.

A Gergely Theáter idén Stéphane Laporte és Patrick Laviosa musicalkomédiáját, a Pánik a fedélzetent, valamint Szántó Armand, Szécsén Mihály és Fényes Szabolcs Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című zenés vígjátékát hozza Pécsre.

Ivancsics Ilona és Színtársai Peter Shaffer Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő? című "édes hármas-páros játékával", a Pódium Színház Harsányi Gábor Bazi nagy magyar lagzi címet viselő vígdrámájával, a Bánfalvy Stúdió pedig Ray Cooney A miniszter félrelép című bohózatával vendégszerepel a baranyai megyeszékhelyen.

L'art pour nyár című esten pedig a L'art pour l'art Társulat "hangsúlyozottan nem karácsonyi műsorát" láthatja majd a közönség.

Pécs

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

És ez csak egy biztosító... Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki a segítségére siető mentőkre támadt – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Az elmúlt hetekben tömegesen keresték meg a Jobbikot a lakosság részéről a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatos anyagi terhek vonatkozásában. A jelenleg hatályos törvények értelmében ugyanis súlyos anyagi kötelezettséget jelent annak a közel 1 millió honfitársunknak a kutak bejelentése, akik ezt még nem tették meg. A kutak bemérését végző cégek átlagoson 25 ezer forintért végzik el azokat a méréseket és tervdokumentációkat, amelyek után még ötezer forintos illetéket is fizetni kell.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György országgyűlési képviselő szerint az 1956-os szabadságharc a mai napig tart és a „mai napig vívjuk a kommunistákkal szemben”. Erről a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt beszélt vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz házi civil szervezeteként számon tartott, a kormány mellett békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2016 végén több mint félmilliárd forint támogatást kapott a Magyar Villamos Művektől (MVM). Rögtön ezután indult a Csizmadia László által vezetett szervezet bohócos plakátkampánya, amely Vona Gábor lejáratását és Gyurcsány Ferenccel való összemosását célozta.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.