Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Több százezer magyar zarándokolt Csíksomlyóra

Az őseik hitéhez, a nemzetükhöz és az anyanyelvükhöz való hűségre buzdította a csíksomlyói búcsúba érkezett hívek százezreit a pünkösdszombati szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
 
Legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz, anyanyelvi kultúránkhoz” – hangoztatta az erdélyi főegyházmegye vezetője a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben tartott szabadtéri szentmisén az MTI tudósítása szerint.
 
Jakubinyi György a hithez való hűség magyarázatában azt a 448 évvel ezelőtt vívott Tolvajos-tetői csatát említette, amelyben a székelyek római katolikus hitük védelmében vívtak meg a protestáns hittérítőkkel szemben. Elmondta: vannak, akik kétségbe vonják, hogy egyáltalán volt-e ilyen csata, de kellett valaminek történnie, mert különben a katolikus székelyek nem tettek volna olyan fogadalmat, hogy pünkösd szombatján minden évben összegyűlnek a csíksomlyói hegynyeregben. Az érsek szerint ugyanis az egyházi ünnep előtti nap az egyik legalkalmatlanabb a zarándoklatra.
 
A szülőföldhöz való hűség példázatára elmondta, a szent család is Egyiptomba menekült, de két év után visszatért szülőföldjére, és azután már soha nem hagyta el azt. Az anyanyelvhez való hűséget azzal példázta, hogy a keresztre feszített Jézus nem egyháza hivatalos nyelvén, hanem édesanyja nyelvén, arámiul mondta el utolsó szavait: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?”
 
Az érsek prédikációjában a kánai menyegző bibliai történetét, Jézus első csodatételét idézte. Megemlítette, Mária azt tanácsolta a menyegzői bor elfogyta miatt hozzá fordulóknak, hogy tegyék meg mindazt, amit a fia mond; ezt követően változtatta Jézus borrá a vizet. Hozzátette, azóta is csak az isteni parancsolatok megtartásával, a felebaráti szeretettel lehet kifejezni az isten szeretetét. „A gyermek is úgy fejezi ki a szülők iránti szeretetét, hogy szót fogad nekik" – magyarázta.
 
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai a teljes búcsúval járó, vagyis a tisztítótűztől megszabadító pápai áldásban is részesültek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az – ebből az alkalomból meghirdetett – jubileumi Mária-évben kerül sor.

Pécs

Borkai hülyének nézi a választókat és ugyanúgy fideszes maradt, ahogy eddig

A Fidesz és Orbán Viktor morális szégyene, hogy polgármesteri székében marad a súlyos korrupciós-, valamint drogbotrányba keveredett Borkai Zsolt - áll a Jobbik legfrissebb közleményében.

Vasárnap reggel Pécsen dulakodás történt. Az ATV riporterét hátba vágták, kamerájában pedig 100 ezer forintot meghaladó kár keletkezett.

A megye helyzetéről, a kampányról és a választások kimeneteléről a Jobbik Baranya megyei listavezetőjét, Schwarcz-Kiefer Patrikot kérdeztük.

Négy év börtönre súlyosbították a korábbi fideszes képviselő büntetését

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében Mengyi Roland hatodrendű vádlott ügyében súlyosbította az elsőfokú ítéletet, háromról négy év letöltendő börtönre - írja a Hírösvény nyomán a 24.hu.

Félmilliárd forintos munkásszálló épül Pécsen

Több mint 370 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 485 millió forintból egy, közel száz főt befogadó munkásszállót alakítanak ki Pécsen - jelentette be szerdán Pécsen Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Bizonyára jól emlékeznek még a 2017-18-as plakátháborúra. Szinte nem lehetett találni az országban olyan jobbikos óriásplakátot, amit ne firkáltak volna össze, hogy hogy nem, Záhonytól Nagykanizsáig - gyakorlatilag ugyanazzal a szöveggel. Nem is sokáig maradt titokban a dolog, kiderült, hogy központi utasítás alapján rongálják az ellenzéki párt kampányanyagait.

A jobbikos feljelentések nyomán végül a rendőrségnek is állást kellett foglalnia. Így derült ki, hogy a kampányanyagok összefirkálása belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

A Jobbik a hétvégén tartotta évadnyitóját, ahol Sneider Tamás elnök a személyét és családját ért támadásokra, rágalmakra reagálva elmondta, hogy a legerősebb ellenzéki párt nem fog meghátrálni.

Ahogy arról beszámoltunk, egy összellenzéki sajtótájékoztató keretében politikusok arra kérték a MÁV-ot, hogy ne alkalmazza a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozást.

Tizenegy éves negatív rekordot döntött a végzettség híján az iskolakaput maguk mögött hagyó fiatalok aránya Magyarországon.

A diákok jól beolvastak a helyettes államtitkárnak.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.