Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Százmilliós baranyai áfacsalási ügyben javasolnak vádemelést

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, aki a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn közölte: traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával "ügyeskedő" társasággal szemben zárták le a nyomozást.  A gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. Majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább - szintén csak papíron - a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak. A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel - emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Mint felidézte, a pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen - köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben - tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően - hangsúlyozta a pénzügyőr főhadnagy.  Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal "variáló" fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is. Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.
 

Pécs

Csak néhány pécsi polgár jelent meg tegnap a Városházán a közmeghallgatáson, közülük mindössze hárman intéztek kérdéseket a város vezetőihez. Illetve csak az alpolgármesterekhez és a főépítészhez lehetett kérdést intézni, hiszen polgármester úr nem tartotta fontosnak, hogy megjelenjen ezen az alkalmon.

Sok véleményt, írást kapunk, és ez adta az ötletet, hogy fiatal olvasóinknak lehetőséget biztosítunk, hogy oldalunkon megjelenhessen cikkük. Először Németh Gergely írását tesszük közzé.

A kormányzat eltaposná a hazai közoktatás fajsúlyos részét jelentő – mintegy negyedmillió nappali rendszerben oktatott diákot, huszonötezer főállásban foglalkoztatott tanárt, számos egyéb munkakörben alkalmazott dolgozót felölelő – szakképzési rendszer megmaradt szabadságának utolsó darabjait.

Megkezdődött Pécs város közgyűlésének novemberi ülése, és már a napirend előtti felszólalások során felkaphatta a fejét, akinek füle van a politikához. Fogarasi Gábor felszólalásával kezdődött, aki a 22-es busz fordulójának veszélyességére hívta fel a figyelmet.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Sok véleményt, írást kapunk, és ez adta az ötletet, hogy fiatal olvasóinknak lehetőséget biztosítunk, hogy oldalunkon megjelenhessen cikkük. Először Németh Gergely írását tesszük közzé.

A kormányzat eltaposná a hazai közoktatás fajsúlyos részét jelentő – mintegy negyedmillió nappali rendszerben oktatott diákot, huszonötezer főállásban foglalkoztatott tanárt, számos egyéb munkakörben alkalmazott dolgozót felölelő – szakképzési rendszer megmaradt szabadságának utolsó darabjait.

A hatalom személyiségtorzító hatása közismert. Nem tudom elképzelni, hogy az angol királynő szotyolát köpköd a híres ascoti lóversenyen, hogy bármelyik civilizált ország vezetője a parlamentben a neki feltett kérdésekre szinte soha nem válaszol...

Miután a Fidesz-KDNP napok alatt megszüntette a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását, egyes kormányzati megszólalások további negatív üzeneteket küldenek azoknak a magyar fiataloknak, akik még mindig azon dolgoznak, hogy önálló otthonra tegyenek szert Magyarországon.

"Innen üzenem rokonaimnak, barátaimnak, a Jobbik tagjainak, szimpatizánsainak, az ellenzéki gondolkodású magyaroknak és az egész társadalomnak, hogy nincsen szeretőm, nem csalom meg a feleségemet, boldog házasságban élünk és neveljük gyermekünket"

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.