November 11. – Szent Márton napja

A magyar kereszténység bölcsője, a ma pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült azon a helyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. Éppen ezért évszázadokon keresztül szentmártonhegyi apátság néven emlegették.

Szent Márton, aki a koraközépkornak egyik legnépszerűbb szentje volt, Pannóniában született 316 táján, meghalt 397-ben. A legújabb kutatások kétségtelenül tisztázták, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis a magyar Szombathely. Az itteni, többszörösen átépített Szent Márton templomról, a régebben különálló Szentmárton falu egyházáról bebizonyosodott, hogy egyes részleteiben még a keresztény ókorban talán csakugyan Márton szülőházára épült rá.

Márton kultusza Pannónia földjén már a honfoglalás előtt is virágzott, tiszteletét maga Szent István is felkarolja, amikor zászlaira éppen a hadverő Márton képét festette. Álmában látva a besenyők támadását, így kiáltott föl: távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok. Nem csoda, ha Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat 1093-ban ünnepét nyilvánossá tette és három napos előkészülettel is hangsúlyozta.

Legendánk úgy tudja, hogy Márton hun királyoktól származik. Pannóniában Florus király uralkodott. A rómaiak azonban legyőzték, fogságra vetették. Csak úgy engedték szabadon, ha trónjáról lemond, és megelégszik a katonai parancsnok (tribunus) címmel. Legidősebb fia, szintén Florus Konstantinápolyban nevelkedik, és a császár unokahúgát, Konstanciát veszi feleségül. Pannóniában születik fiuk Florus, akit később Mártonnak hívnak, és a konstantinápolyi udvarban keresztelik meg.

Márton először katonának ment. Katekumen, vagyis hitújonc volt, amikor legendájának legemlékezetesebb mozzanata szerint télidőben lován Amiens felé haladva, félmeztelen koldussal találkozott. Megesett rajta a szíve, és köpenyét kardjával kettévágva, felét a koldusra borította, aki a legenda szerint maga Krisztus volt. A köpeny másik felét a Merovingok nemzeti ereklyeként őrizték. Az Érsekújvári kódex szerint: Szent Mártonnak az ő kápáját, miként mondja bölcs nevű János mester, szokták az Francia királyok hadba viselni. Latin cappa nevétől származik őrzési helyének capella, őreinek pedig capellanus neve. Innen származik a magyar kápolna, káplán szó is.

A lovagkor Mártont teljesen a magáénak érezte, hiszen katona volt, mielőtt a seregek Urának hívását meghallotta volna. Elbocsátási kérelmét a császár gyávaságnak bélyegezte. Legendája szerint így válaszolt neki: ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Így is történt.

Amikor Tours püspöke lett, hét unokatestvére csatlakozott hozzá, és Marmoutier monostorában remetéskedtek. Mind a heten egy napon halnak meg, haláluk után nem kezdte ki őket az enyészet. Olyanok voltak, mintha aludnának. Ezért őket a Hét Szent Alvó néven emlegették.

Márton később Franciaország egyik védőszentje, egyúttal a Nyugatnak egyik legtiszteltebb patrónusa lett. Ő volt az alapítója Ligugé, főleg pedig Marmoutier bencés apátságoknak. Ez utóbbiban képződött Márton-legenda szerint a szent hun, illetőleg magyar királyok sarjadéka, sőt egyenesen magyar király volt.

Márton legendáját természetesen kódexeinkben is bőven olvashatjuk. az Érdy-kódex(1527) írja: mikoron egy jeles innepnapon misét akarna szolgálni, egy szegényt elől talála, és ottan neki adá ruháját. Csak egy palástban méne misét mondani. És mikoron az egyházi népek előtt nem merészelnék levetkőzni, miért az palástnál több ruhája nem volna, az esperes egy kis kurta ruhát hoza neki, kinek hosszúsága csak térdig vala, ujja könyökig. És azonképpen felöltözvén, felálla mise mondani.

Ime mindenek látására Szentlélek Úristen tűzképpen fejére szálla és belé enyészék. Mikoron kedég mezételen karjait fölemelte volna Úristenhöz, íme a szent angyalok aranyas gyengyes őtözettel belföldözék ő karjait, kikből nyilván megismertetik az ő nagy szentséges volta. A jelenetet hazánk több középkori Márton-templomában megörökítették.

Mondják, hogy a nyugati egyházban Szűz Mária után a középkorban Márton tiszteletére szentelték a legtöbb templomot. Alighanem így volt ez hazánkban is, hiszen kezdettől fogva szülöttjének is tekintette őt. A fehérvári Márton-templomban, tehát a magyar haza társpatrónusának egyházában tették le a középkori királyaink megkoronáztatásuk után a koronázási esküt, amelyben az ország megvédését fogadták meg. Callimachus lengyel történetíró II. Ulászló fehérvári koronázását leírva elmondja, hogy a már megkoronázott király fölment a templom tornyába, és ott végezte el a négy világtáj irányában azt a hagyományos kardvágást, amellyel az ország védelmére kötelezte magát.

Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett volna névadója, keresztapja Mártonnál. Csak Baranyában: Alsószentmárton, Hegyszentmárton, Hercegszentmárton, Kisszentmárton (középkori nevén Pusztaszentmárton), Felsőszentmárton, Martonfa.

A régi századokban Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja: jobbágytartozási, tisztújítási terminus, ezért Mártont már a hazai középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték. A jószág Márton napja táján került végképpen istállóba. A pásztorok is, főleg a nyugati részeken ezen a napon számoltak el szolgálatukkal. Az uraság többek között erre a napra is megkapta a maga feudális járandóságát. Így 1320-ban a pannonhalmi apátság szabadosai jelképes ajándékul márcot, tyúkot, libát, kenyeret, gabonát, zabot, szénát ajánlottak föl a kolostorban. Az erdélyi fejedelmek korában a jobbágyok egy-egy forintot és egy libát adtak ilyenkor földesuraiknak.

A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetőleg hagyománynak továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelő avis Martis neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a püspökséget elvállalni. Mindezekből érthető, hogy Márton napjának – főleg Dunántúlon – a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledele.

Márton napi hiedelmek:

- Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.
- Ha a Márton napja ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél.
- Ha tisztába mégyen le a Nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen.
- A Márton-lúd mellye, ha világos, hó lészen, ha fekete, eső.
- A bornak Szent Márton a bírája – szól Dugonics jeles mondása.
- Az Hollót Szent Márton Madara néven emlegetik, azért mivel akkor kezd láttatni, a tél elközelítvén. Addig hideg erdőben lakik.

Forrás: Bálint Sándor – Ünnepi Kalendárium