Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Nem sikerült eltussolni: a Kúria szerint választási csalás volt Pécsen

Bonyodalmas jogi útvesztő és eltussolási kísérletek után végül a Kúria kimondta, hogy választási csalás történt Pécsen a 040-es szavazókörben azzal, hogy pénzért vitték a Fideszre szavazni az embereket.

Az Átlátszó azt írja, a szavazókörben a szocialista Konkoly-Thege Júlia volt az egyetlen olyan bizottsági delegált, aki nem fideszes vagy önkormányzati alkalmazott volt. Jól is jött, hogy legalább egy ellenzéki tag volt a bizottságban, a szavazás egy része ugyanis megjátszott volt. Az Átlászló szerint a Baranya 1-es választókerület 040-es pécsi szavazókörében reggel egy férfi jelent meg, aki segítséget kért a szavazáshoz, a bizottsági tagoknak pedig el is árulta, hogy neki a kormánypárti Hoppál Péterre kell szavaznia, mert ezért fizettek neki. A döbbenetes jelenetben az is érdekes volt, hogy ott nem Hoppál volt Fidesz-KDNP-s jelölt, hanem Csízi Péter. Ezután a férfi kiment, beszélt pár szót az őt váró teherautó sofőrjével, majd visszament leszavazni Csízi Péterre.

Konkoly-Thege Júlia az esetről jegyzőkönyvet akart készíttetni, de a bizottság fideszes és önkormányzati tagjai összezártak, és ezt nem szavazták meg. Ezért egy nem hivatalos jegyzőkönyv készült, de végül pecsét és aláírás erre is jutott a tagoktól.

Ezután tovább érkeztek a megvásárolt szavazók: fél órával később három személy jelent meg a szavazókörben, akik közül csak kettő akart szavazni. Ennek ellenére –szabálytalanul- mindhárman bementek az egyik szavazófülkébe, ahol hangosan megbeszélték, hogy a megbízás melyik párt megszavazásáról szólt. Konkoly-Thege Júlia látta azt is, hogy a „kísérőnél” egy névsor is van, amin már vannak kihúzott nevek.

 

Az ellenzéki delegált utánuk ment az utcára, és telefonjával felvette a beszélgetésüket, amin elismerik neki, hogy pénzért jöttek a Fideszre szavazni. Erről Konkoly-Thege Júlia újabb jegyzőkönyvet akart készíttetni, de a többi bizottsági tag ezt újra elutasította, és már alá sem írták neki.

Érdekes, de Konkoly-Thege Júlia hiába kérte az MSZP segítségét, ők inkább nem akarták forszírozni az ügyet. Ezért saját kezébe vette a dolgot, megkereste a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet választási jogsegélyszolgálatát, és az ő segítségükkel április 11-én kifogást nyújtott a helyi országos választási bizottsághoz.

 

Tragédia

És ezek után jött az igazi balkáni tragédia, az OEVB ugyanis elutasította a beadványt, indoklásuk pedig minden képzeletet felülmúlt. Mint az Álátszó írja, semmilyen szabálytalanságot nem találtak egyik esetben sem, a Bizottság szerint ugyanis csak magánszemélyek beszélgettek egymás között politikai kérdésekről, ezt pedig nem tiltják a választás rendjével kapcsolatos jogszabályok. Szerintük annak sincs jelentősége, hogy a választópolgár a szavazókörben milyen megjegyzést tesz („Engem azért fizettek, hogy Hoppál Péterre szavazzak”), azt meg végképp nem tiltja semmi, hogy a szavazóhelyiségen kívül a választópolgár beszélgessen valakivel, akinél papír és toll van.

:D

Azt írják, a Bizottság álláspontja szerint a hangfelvétel mindössze beszélgetést, véleménynyilvánítást tartalmaz, a csatolt fényképeket pedig időbélyegző híján nem tudja bizonyítékként értékelni.

Sőt, a nyilván teljesen elfogulatlan bizottságnak még arra is futotta kreativitásából, hogy a választási csalást bejelentő választóköri delegáltat burkoltan megfenyegesse azzal a figyelmeztetéssel, hogy

„Mindez mellett a Választási Bizottság azt is megjegyzi, hogy a hangfelvétel titkos készítése polgári jogi kérdéseket is felvet, melyet jelen eljárásban nem vizsgált.”

A határozatot a Baranya 01. OEVB elnöke, dr. Jandó Péter jegyezte.

Milyen kedvesek, ugye?

Ezután Hüttl Tivadar, a TASZ ügyvédje fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, de az NVB 11:10 arányú szavazással helyben hagyta az OEVB határozatát. Az volt az érvelésük, hogy a delegált nem tudta bizonyítani, hogy pénzért szavaztattak, illetve szállítottak választópolgárokat, az ugyanis nem volt elég, hogy személyesen elismerték ezt neki, amit hangfelvétellel is tud bizonyítani.

 

A benyújtók nem álltak le, és a Kúria elé vitték az ügyet. Itt viszont április 27-én kelt végzésükben megállapították a csalást:

„A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 914/2018. számú határozatát – az OEVB 63/2018.(04.14.) számú határozatára is kiterjedően – megváltoztatja, megállapítja, hogy az országgyűlési képviselők 2018. évi választásának napján a pécsi 040. számúszavazókörben sérültek a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés a), b) és e) pontjaiba foglalt, a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi rendelkezések, ezt meghaladóan az NVB határozatát helybenhagyja.”

„A Kúria szerint a hangfelvételből „egyértelműen megállapítható, hogy az azon beszélő választópolgárok akaratát meg nem engedett módon befolyásolták” (…) „Mindebből okszerűen következik, a meghatározott irányú szavazatért és a szállításért is fizetett valaki a hangfelvételen beszélőknek.”

Mint arról az Alfahír beszámolt, több olyan helyen is kiugróan magas Fidesz-győzelem született, ahol a lakosság nagyobb részét szegényes körülmények közt élő romák teszik ki. Tiszaburán a jobbikos delegált például állítja, hogy maguk a bizottsági tagok is benne voltak a csalásban, százával kísérték az urnákhoz a szavazókat, és bizony itt volt olyan szavazókör is, ahol a hivatalos eredmény szerint 94 százalékot ért el a Fidesz.

 

 

Pécs

Bonyodalmas jogi útvesztő és eltussolási kísérletek után végül a Kúria kimondta, hogy választási csalás történt Pécsen a 040-es szavazókörben azzal, hogy pénzért vitték a Fideszre szavazni az embereket.

Ismét szennyezett fűszerköményre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután újabb atropin okozta ételmérgezésekről értesült. A pécsi Markovics Antal egyéni vállalkozó terméke is szennyezett.

„Jómagam környezetbarát, inkább elektronikus buszokban látom a jövőt, főleg egy ilyen katlanszerű településen, ahol a légszennyezettség mértéke egyáltalán nem mindegy...” Interjú Fogarasi Gáborral, a Baranya 1. választókerület országgyűlési képviselőjelöltjével, 6. rész.

A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 345 ezer forintra bírságolta a Momentum beadványa nyomán Hoppál Pétert, mert egy óvodában fotózkodott - áll a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Perzsa leopárd egyeddel gazdagodott a pécsi állatkert: a Sara nevű, hároméves nőstény a már a mecsekoldali vadasparkban élő nyolc éves Taian elnevezésű hím társa lesz.

Devizahitelesek

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Letelt a kilakoltatási moratórium: 100 ezer ember kerülhet utcára

Április 30-án lejárt a meghosszabbított, téli kilakoltatási moratórium, a legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyása felszólító határozatot. A szakértők szerint idén 35-38 ezer kilakoltatásra kell számítani, ami közel 100 ezer ember lakhatási válságát idézheti elő - számolt be az ATV.

Belföld

A magyar példa jól megmutatja a nyugati országoknak, mire számíthat egy állam, ahol a kormány számára a populizmus fontosabb, mint az egészségügy – írta a The Lancet, a világ egyik legrégebbi és legnevesebb orvosi lapja, amelynek cikkét a hvg.hu vette észre.

Minden második kérelmet kínaiak adnak be magyarországi ingatlanszerzés engedélyezésére az Európai Unión kívülről - írja a hétfői Világgazdaság. A legfelkapottabb vidéki város továbbra is Hévíz, Pécset, Miskolcot, Debrecent, és Keszthelyt előzi meg.

A Baranya megyei Nagypeterd településen Andrics Aliz, a Jobbik jelöltje egyetlen szavazatot sem kapott, a listán utána következő Gálné Szerző Magdolna, a Hajrá Magyarország! nevű kamupárt jelöltje viszont 76-ot.

A Népszava értesülései szerint a választások után egy nappal levelet kaptak a kórházak főigazgatói, melyben felszólították őket arra, hogy a számlákon parkoló, kötelezettséggel nem terhelt maradványösszegeket tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak.

A baranyai Bogdásában az összes listás szavazat érvénytelen lett amit nem a Fideszre adtak le, pedig az egyéni voksoknál 41 iksz van az ellenzéki jelölteken, Pécsudvard 001-es körzetben 338 érvényes mellett 173 érvénytelen szavazat született.

Életmód

Mintegy 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre Pécs belvárosában a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestő csapatai június 28. és július 1. között.

Bejutott a Magyarországot képviselő, modern metált játszó AWS zenekar és a Viszlát nyár című dal a 63. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este Lisszabonban.

Sport

Közel 5 milliárd forintba került a Budapesti Atlétikai Stadion tervezése, amit a kormány Ferencvárosban, a Rákóczi híd pesti hídfőjéről délre lévő telken akar felépíteni - írta a Napi.hu.

Phjongcshang 2018: több mint kétezer ember köszöntötte hétfő este a baranyai megyeszékhelyen Knoch Viktort és Burján Csabát, a phjongcshangi téli játékokról hazatérő olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolya váltó pécsi tagjait.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.