Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Néma József – egy botrányos pécsi devizahiteles fórum margójára

Többen is csalódottan távoztak a március 24-én a Művészetek Házában az MNB tanácsadói által tartott devizahitellel kapcsolatos tájékoztató fórumról. Dr. Molnár Beáta, pertársaság ügyvédje, és Néma József pénzügyi szakértő is ott volt. Utóbbit kérdeztük a történtekről.

 - Köztudott, hogy a devizaalapú hitelezéssel kapcsolatos kérdések nagyon sok embert érintenek. Ön a fórumra meghívta pertársaságuk jogi képviselőjét is. Mi volt a tapasztalatuk a rendezvény után?

- A fórumra 14 kérdésből álló sort állítottam össze, olyan témákat feszegetve, ami minden kétséget kizáróan minden devizahitelest érint. 17 óra előtt néhány perccel sikerült odaérnem, a jogi képviselőnk már ott volt. Szomorúan tapasztaltuk, hogy jó esetben mindössze hatvan ember volt a helyiségben. Fekete Kálmán barátom bemutatott bennünket a fórumot levezető hölgynek. Jeleztem a hölgynek, hogy én egy gonosz ember vagyok, és összeállítottam egy kérdéssort, amire szeretnék választ kapni. Ő közölte, nem sok esélye van annak, hogy minden kérdésemre választ tud adni. Ezt a tényt már önmagában is elkeserítőnek tartottam!

- Mi volt a fórum témája?  

- A forintosítás. Valójában az, amit a médiában már egy ideje fújtak. A hölgy semmi újat nem tudott mondani. Több ember arcán látszott, hogy nem ezért jöttek ide!
Az előttem ülő úr előállt egy olyan dologgal, ami a kölcsönszerződéseket körülvevő probléma egy részére irányult! A fórumot vezető hölgynek szemmel láthatóan nem tetszett, amikről az úr beszélni kívánt, és kérte, hogy hagyja abba. Az úr makacs ember lévén nem akart eltérni a témától, mondván hogy feltételezhetően azért hívták meg az érintett ügyfeleket, hogy bizonyos kérdéseket tisztázzanak! A hölgy látva az úr elszántságát, nyomatékosan közölte vele, hogy ezt a témakört be kell fejezni, és amennyiben nem a forintosítással kapcsolatban akar valamit elmondani, akkor nem mondhat semmit! Az úr tudomásul vette, hogy nem beszélhet tovább a megkezdett témáról, leült, nem akarta, hogy problémája legyen olyan dologból, ami valójában mindenkit érintett.
Az ügyvédnővel egymásra néztünk, megjegyezte, halkan súgta nekem, hogy semmi értelme az általam összeállított kérdésekkel próbálkozni.
A hölgy többször is rámutatott, hogy ő nem tartaná okos dolognak, ha valaki a bankokat perelné, mert az csak az ügyvédeknek jó, akik többnyire csak lehúzzák az ügyfeleket.

- Ez nyilván sértő olyan ügyvédekre nézve, akik – mint az Önöké is – jelképes összegért felvállalták a pertársasági tagok képviseletét. Tettek-e észrevételt e sértés miatt?

- Amikor elment az utolsó ügyfél is, az ügyvédnővel odamentünk a hölgyhöz.
Elmondtam neki, hogy mi megpróbálunk az adósokon segíteni, az ügyvédnő mindössze 5 000 Ft-ért vállalja a jogi képviseletet, ezért a pénzért részt vesz a tárgyaláson is! A hölgy ezt ugyancsak helytelennek tartotta és kifejtette, hogy az ügyfeleknek igenis meg kell fizetni az ügyvédi munkát! Hiába próbáltuk meggyőzni, hogy arra is gondolni kell, hogyha valakinek problémát jelent egy 30 000 Ft-os törlesztőrészlet megfizetése, attól nem lehet többszázezer forint ügyvédi díjat követelni. Az meg végképp kiverte nála a biztosítékot, amikor elmondtam neki, hogy két évvel ezelőtt egy jól sikerült ellentmondással meg tudtam akadályozni egy kilakoltatást, amiért még köszönő szót sem hallottam. Az illető most két év után újból megkeresett, megint segítségre van szüksége. Elmondtam a kedves hölgynek, hogy az úr továbbra is számíthat rám, amiben tudok, segítek neki! Tudom, több emberben felvetődik a kérdés, hogy miért? A válaszom egyszerű: mert egy ember megint bajban van!
Mindenesetre bennem is felvetődött egy kérdés: Mi lett volna ennek a fórumnak a valódi célja?
 

Pécs

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével, valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.

A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A BIOKOM kéri az érintett lakosságot a szükséges intézkedések elvégzésére, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb.

Többen is felhívták az elmúlt napokban Mellár Tamást, aki azzal vált a hírek főszereplőjévé, hogy a Párbeszéd-frakcióba beülve megmenti annak létét. Szabó Tímea, a képviselőcsoport vezetője azt állította, más baloldali , elsősorban liberális ellenzéki politikusok le akarták beszélni Mellárt a csatlakozásról.

Felkészült a kritikákra, de nem tartja árulásnak Mellár Tamás független parlamenti képviselő azt, hogy beszáll Párbeszéd párt országgyűlési frakciójába.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Még szombaton történt, hogy Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával. Mindketten meghaltak.

Jól indul a 2018-2022-es parlamenti évad. Z. Kárpát Dániel gyakorlatilag üres kormánypárti széksorok előtt volt kénytelen elmondani a napirend utáni beszédét. Ezzel a nemes gesztussal kezdte meg a munkáját a negyedik Orbán-kormány.

A baranyai lány nem tudta, hogy terhes. A történetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala számolt be: „Nem várt fordulat lepte meg bajtársainkat Baranya megyében.”

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet. Ellenzéki pártok a Jobbikkal az élen évek óta szorgalmazzák, hogy a kormány indítson nagyszabású bérlakás-építési programot, de hiába.

Szétrohadt, rozsdaette mentőautóról szóló videót tett közzé tegnap Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Ezekkel a kocsikkal kellene súlyos beteg, gyors segítségre szoruló emberekért menni. Az Országos Mentőszolgálat vezetése szerint azonban ez egyáltalán nem veszélyes.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Nem adták meg a pécsiek gólját az utolsó előtti fordulóban, a tabellán átvette a vezetést a Mészáros Lőrinc üzlettársa által támogatott csapat. A szurkolók összetűzésbe kerültek a rendőrökkel.

A stadionokra költött súlyos milliárdok tekintetében még kínosabb: ingyen buszoztatás és ingyenjegy is jár, csak valaki menjen már a kupadöntőre szurkolni a Felcsútnak

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.