Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Mivel dolgozná le a Fidesz Pécs gigaadósságát? Naná, hogy a lakosság sarcolásával!

A helyi adók emelésével próbálná csökkenteni az irdatlan költségvetési hiányt Pécs fideszes vezetése. 2017-re 7,5 milliárd forint adósságot halmoztak fel úgy, hogy a kormány 2013-ban átvállalta a város teljes tartozását. A mostani, mentőövként dobott hitel következő részletét februárban utalják - számolt be a HírTV.

Pécs fideszes városvezetése nemrég döntött a közterhek emeléséről, miután kiderült, hogy 7,5 milliárd forintos adósságot halmozott fel a város, úgy, hogy négy éve az állam teljesen átvállalta az akkor 45 milliárdra rúgó tartozását.

A kormány még december közepén döntött arról, hogy egy 9,5 milliárdos hitellel dob mentőövet a városnak, melynek kétharmadát már el is utalták, a maradékot február végéig kapja meg Pécs.

 

 

"Vannak olyan szerződések, amelyeket nem feltétlenül kellett volna megkötni. Ezekből is keletkezhetett a milliárdos adósság"

- ezt Babos Attila, a Szabadpécs újságírója nyilatkozta a csatornának, majd hozzátette:

"Van jogi főosztály, van a kommunikációért felelős ember, van a városnak egy médiacége, tehát itt többszörösen számlázott és kifizetett szolgáltatások vannak, amik elviekben ugyanarról szólhatnak."

A kölcsönt, 2020-ig kell visszafizetni, így évente majdnem ötmilliárdot kellene megspórolnia a városnak a 40 milliárdos költségvetéséből.

Ráadásul a magyar állam jelzálogot jegyez be önkormányzat ingatlanjaira, a hitel lehívásának feltételeként pedig az önkormányzatnak le kellett mondania a szabad bankválasztás, és a folyószámláival kapcsolódó önálló döntések jogáról.

"Ez nem mentőöv, ez sokkal inkább egy béklyó a pécsiek számára"

- ezt Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi országgyűlési képpviselőjelöltje nyilatkozta a HírTV-nek; szerinte nagy árat fizetnek a pécsiek az állami kölcsönért.

name : large

 "Az önkormányzati cégeket nagyon komolyan teletömték párt közeli személyekkel, óriási, brutális fizetésekkel."

"Így az egyik oldalon látható ugye egy horribilis, fölösleges kiadás, mind az önkormányzati cégek részéről, mind visszakanyarodhatunk a múltba: hány olyan kiadás volt, amik tulajdonképpen feleslegesnek nevezhető"

- tette hozzá Fogarasi.

Sajnos ezekre bőven akad példa: kezdve a vízmű 2009-es botrányos elfoglalásától, a Zsolnay gyár botrányba torkollt ügyén és a százmilliókért vásárolt baromfifeldolgozón át, a megszerzett hadiipari parkig és az elhibázott termálfürdő fejlesztésig.

A rengeteg kétes ügynek ráadásul - szokás szerint - nincs felelőse, a megszorítások pedig megint azokon fognak csattanni, akik a legkevésbé érdemlik meg: a pécsi polgárokon.

 

Pécs

A hvg értesülései szerint Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke és a Pécsi Tudományegyetem korábbi rektora lesz az oktatási államtitkár a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrás Minisztériumban.

Bonyodalmas jogi útvesztő és eltussolási kísérletek után végül a Kúria kimondta, hogy választási csalás történt Pécsen a 040-es szavazókörben azzal, hogy pénzért vitték a Fideszre szavazni az embereket.

Ismét szennyezett fűszerköményre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután újabb atropin okozta ételmérgezésekről értesült. A pécsi Markovics Antal egyéni vállalkozó terméke is szennyezett.

„Jómagam környezetbarát, inkább elektronikus buszokban látom a jövőt, főleg egy ilyen katlanszerű településen, ahol a légszennyezettség mértéke egyáltalán nem mindegy...” Interjú Fogarasi Gáborral, a Baranya 1. választókerület országgyűlési képviselőjelöltjével, 6. rész.

A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 345 ezer forintra bírságolta a Momentum beadványa nyomán Hoppál Pétert, mert egy óvodában fotózkodott - áll a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Devizahitelesek

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Letelt a kilakoltatási moratórium: 100 ezer ember kerülhet utcára

Április 30-án lejárt a meghosszabbított, téli kilakoltatási moratórium, a legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyása felszólító határozatot. A szakértők szerint idén 35-38 ezer kilakoltatásra kell számítani, ami közel 100 ezer ember lakhatási válságát idézheti elő - számolt be az ATV.

Belföld

A magyar példa jól megmutatja a nyugati országoknak, mire számíthat egy állam, ahol a kormány számára a populizmus fontosabb, mint az egészségügy – írta a The Lancet, a világ egyik legrégebbi és legnevesebb orvosi lapja, amelynek cikkét a hvg.hu vette észre.

Minden második kérelmet kínaiak adnak be magyarországi ingatlanszerzés engedélyezésére az Európai Unión kívülről - írja a hétfői Világgazdaság. A legfelkapottabb vidéki város továbbra is Hévíz, Pécset, Miskolcot, Debrecent, és Keszthelyt előzi meg.

A Baranya megyei Nagypeterd településen Andrics Aliz, a Jobbik jelöltje egyetlen szavazatot sem kapott, a listán utána következő Gálné Szerző Magdolna, a Hajrá Magyarország! nevű kamupárt jelöltje viszont 76-ot.

A Népszava értesülései szerint a választások után egy nappal levelet kaptak a kórházak főigazgatói, melyben felszólították őket arra, hogy a számlákon parkoló, kötelezettséggel nem terhelt maradványösszegeket tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak.

A baranyai Bogdásában az összes listás szavazat érvénytelen lett amit nem a Fideszre adtak le, pedig az egyéni voksoknál 41 iksz van az ellenzéki jelölteken, Pécsudvard 001-es körzetben 338 érvényes mellett 173 érvénytelen szavazat született.

Életmód

Immáron 11. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált, amelyre július 31. és augusztus 4. között számtalan színvonalas színházi és táncelőadással, koncerttel, családi és irodalmi programmal, kiállítással várják a közönséget a szervezők a Villányi-hegység közepén

Mintegy 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre Pécs belvárosában a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestő csapatai június 28. és július 1. között.

Sport

Közel 5 milliárd forintba került a Budapesti Atlétikai Stadion tervezése, amit a kormány Ferencvárosban, a Rákóczi híd pesti hídfőjéről délre lévő telken akar felépíteni - írta a Napi.hu.

Phjongcshang 2018: több mint kétezer ember köszöntötte hétfő este a baranyai megyeszékhelyen Knoch Viktort és Burján Csabát, a phjongcshangi téli játékokról hazatérő olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolya váltó pécsi tagjait.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.