Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Mit is nyert a Fidesz?

Hát, a választást…. Jön a logikus válasz. De biztos, hogy olyan jól jártak ők ezzel? Nézzünk kicsit az eredmények mögé és a jövőbe.

Ülök a buszon, és nézem a zord arcokat. Keresem a Fideszre szavazók örömteli, felszabadult orcáját, de nem látom, csak lebiggyedt szájszélű, apatikus ábrázatú, megfáradt, csalódott embereket.
Érdekes, egyelőre a Fidesz környékéről sem hallani győzelmi mámoros örömódákat.
A Kétharmados párt meghatározónak kikiáltott, egyéni mandátumért induló politikusai – Kósa Lajos, Lázár János, Navracsics Tibor, Rogán Antal, Varga Mihály – kevesebb szavazatot kaptak, mint négy éve, és egyikük sem érte el az 50 százalékot. Ez talán jelez valamit…
Súlyos tény az is, hogy „a 640 ezerrel a 2010-es szavazatainak közel negyedét veszítette el a Fidesz, miközben most a részvétel csak mintegy öt százalékkal volt alacsonyabb, mint a 2010-es első fordulóé” (forrás: Index).

A csúfos kudarcot vallott „baloldal” szerint a trafik-mutyi után a választási-mutyit is akadálytalanul meglépte a narancsos brigád, de aki jobban oda figyelt, amúgy is láthatta, mire megy ki a játék a választási kampánnyal. A kormánynak hűbéres kereskedelmi tévékben szinte csak a Fidesz politikai hirdetései töltötték ki a reklámidőt, szigorították a plakátozási szabályokat, adóforintjaink milliárdjait szórták kormányzatinak és civilnek álcázott kampányhirdetés-dömpingre. Nem is túlzás azt állítanunk, hogy a választást nem is a Fidesz, hanem a kezükben – pontosabban, a zsebükben - lévő „közszolgálati” média nyerte meg. Csak hogy nem ők fognak kormányozni, nem nekik kell majd az orbáni álmokat valóra váltani, a devizahiteleseket a nemzetgyilkosság beszüntetésével, a felelősök elszámoltatásával, a külföldre menekültek itthon maradt családtagjait gyerekeik haza csábításával, a közmunkán, a munkanélküli segélyen sínylődőket a beígért 1 millió munkahely megteremtésével maguk mellé állítani, stb, stb.
Ez most a Fideszre hárul, újabb 4 évre. És az előre megnyert csata még csak most kezdődő hátvédharcait úgy kell megnyerniük, hogy elfogyott a puskapor: a pedagógusokat, a nagycsaládosokat ugyan ideig-óráig maguk mellé állították némi jövedelem- és családi pótlékemeléssel, egzisztenciás megfélemlítéssel a közszolgákat, de mi lesz a többiekkel? Mi lesz az egyre égetőbb cigánykérdéssel? Mi lesz az egészségüggyel, a kultúrával?

A valóságát erősen megkérdőjelező győzelemmel feladták a leckét maguknak. Immár nem lehet „elmúltnyócévezni”, nagyon gyorsan be kell bizonyítaniuk, hogy a rezsicsökkentés nemcsak kampányfogás volt, nemcsak folytatható, de tartható és tovább csökkenthetők is az Európában legmagasabb rezsiköltségek. Folyamatosan biztosítaniuk kell az ország „jobban teljesít”-ését, az élelmiszerek áfájának további csökkentését – hiszen a bérek a béka segge alatt, az árak az egekben -, a főként kisvállalkozások ígért felvirágoztatását, a magyar termőföld hazai tulajdonban maradását, és a többi ígéretük betartását.

Holnaptól nem lehet már förtelmes Simon-ügyekkel ellenfeleket kreálni, noha tény, hogy az ügy véletlennek aligha nevezhető időzítése nyilván valamelyest a Fidesz kezére játszott.
Nem lehet sokáig játszani a folyamatos harcban állást az országra törő, kizsákmányoló multik profitorientált igényével, Brüsszellel és az IMF-fel, valamint hazai vazallusaikkal, a posztkommunista baloldallal.

Hiba volt a Fidesz részéről semmibe venni a több százezres devizahiteles tábort, akiknek végletes bizalomvesztése a bankszektor iránt hosszútávon okoz óriási kárt, és nemcsak őket, de érdekvédő mozgalmaikat is radikalizálódásra kényszeríti. Mint ahogy az ellenzék is kénytelen lesz keményebben politizálni az elkövetkező ciklusban (borítékolható, hogy pl. Káslerék gerilla harcmodorba fordulnak).

Mivel idáig a Fidesz még a biztos kétharmad birtokában is ellenzéki pártként viselkedett, muszáj lesz feladni a fideszes centrális politikai erőtér és a nemzeti ügyek kizárólagos képviseletének illúzióját, ami aligha szerepel Orbán Viktor céljai között. Pedig a valóság és a tovább kormányzás hálátlan feladata súlyos kompromisszumokra fogja kényszeríteni.
 

Pécs

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

És ez csak egy biztosító... Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki a segítségére siető mentőkre támadt – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György országgyűlési képviselő szerint az 1956-os szabadságharc a mai napig tart és a „mai napig vívjuk a kommunistákkal szemben”. Erről a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt beszélt vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz házi civil szervezeteként számon tartott, a kormány mellett békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2016 végén több mint félmilliárd forint támogatást kapott a Magyar Villamos Művektől (MVM). Rögtön ezután indult a Csizmadia László által vezetett szervezet bohócos plakátkampánya, amely Vona Gábor lejáratását és Gyurcsány Ferenccel való összemosását célozta.

Az Európai Ügyészség feladata az lenne, hogy az Európai Uniós források felhasználását vizsgálja, és hát ahol ez a korrupció útvesztőiben köt ki, ott vizsgálatot indítson. Orbán Viktor természetesen nem kíván ebben részt venni.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.