Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Múzeumok éjszakája - Mintegy száz program lesz Pécsen, a rendezvény kiemelt helyszínén

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

A programsorozat kiemelt témája ebben az évben a családok és a kultúra kapcsolata, idei arca pedig Oláh Gergő zenész-énekes lesz - mondta Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója, aki úgy vélte, Pécs remek választás kiemelt helyszínnek.

Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatója közölte: tizenkét helyszínen mintegy száz programra várják a látogatókat. Az idei tematika nyomán a programok Pécs emblematikus, a város arculatát és kultúráját máig erősen maghatározó, legendás famíliái köré épülnek. Kiemelt szerephez jutnak mások mellett a Zsolnayak, a Vasarelyk, az orgonaépítő Angsterek, valamint a pezsgőgyárat alapító Littke család.

Az ismeretterjesztés, értékközvetítés interaktív, élményközpontú módszerekkel történik majd: családfavetítést, rendhagyó tárlatvezetéseket és játszóházakat egyaránt szerveznek.

Claire Vasarely kiállítását unokája, Pierre Vasarely nyitja majd meg. A látogatók idegenvezetéssel járhatják be a Littke-család által alapított pezsgőgyár pincéjét. A Várostörténeti Múzeum - egykor tímárházként működő - épületében pedig egy tímárcsalád életébe pillanthatnak be a résztvevők interaktív foglalkozás keretében.

A szervezők szerint a rendezvény legkülönlegesebb élményeként az orgonaépítésben jeleskedő Angster család szellemiségét is megidézik: június 23-án este a város templomaiban megszólalnak az Angster-orgonák.

A JPM Modern Magyar Képtárának Arczok és láthatárok című időszakos tárlatán mások mellett Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László és Székely Bertalan műveit csodálhatják meg az érdeklődők.

A Reneszánsz Kőtárban korabeli kézműves játszóház és íjászbemutató várja az érdeklődőknek, akik kipróbálhatják a Mátyás király korabeli pénzverési technikát is.

Előzetes regisztráció alapján - régészeti vezetéssel - a látogatók megnézhetik Pécs UNESCO világörökségi címet viselő ókeresztény temetőegyüttesének egyik háromkaréjos épületét, az egyébként nem látogatható Cella Trichorát, valamint a belvárost behálózó pincerendszer egyik, a múzeumokat összekötő szakaszát is.

A Várostörténeti Múzeum a többi között hadtörténeti előadások és fegyverbemutató, zseblámpás tárlatvezetés és interaktív foglalkozások színhelye lesz. A Mecseki Bányászati Kiállításon folyamatos tárlatvezetések és kézműves programok, a Szerecsen Patikamúzeumban pedig gyógytea-kóstoltatás, gyógyfőzet- és gyógybalzsam-készítés várja az érdeklődőket.

A Természettudományi Múzeum tereire és udvarára családi, közösségi programokat szervez a JPM. A helyszínen állatbemutatókat, játszóházakat, méhészbemutatót és viaszöntést is tartanak.

A Néprajzi Múzeum "pajzán vásári zenés komédiával", betegségűző almasütéssel, hímzésbemutatóval és ehhez kapcsolódó időszaki tárlattal, búzaőrléssel, csuhézással, kézműves vásárral, családi kvízzel készül június 23-ára.

A pécsi Múzeumok utcájának belső tereiben, kertjeiben több helyen fényfestés kölcsönöz majd különleges hangulatot. Az éjszakát Szent Iván-éji tűzugrás, tűzzsonglőrök, valamint újdonságként táncház zárja majd.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a keddi eseményen mondott köszöntőjében a Mecsek hegység egyik magaslatán, a Jakab-hegyen található pálos kolostorromhoz szervezett esti, fáklyás túrára hívta fel a figyelmet a programok közül.
 

Pécs

A Mindenki Pécsért Mozgalom és Egyesület megkezdte a 2019-es önkormányzati választásokra való felkészülést. A Mozgalom célja, hogy markáns változás legyen Pécs város vezetésében egy fenntartható fejlődésű, élhető város érdekében.

Mozgalmas hétvége elé nézünk, péntektől folytatódnak a tüntetések. Pécsett fél 6-kor gyülekező a Barbakántéren, ahol az ellenzéki pártok jelképes temetést rendeznek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés indexe alapján több település - köztük Pécs - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szálló por (PM10) tartalom miatt.

5-700 ember vett részt a ma esti pécsi kormányellenes tiltakozáson. A fáklyás felvonulás a Barbakántól indult és a Kossuth téren ért véget - adja hírül a Szabad Pécs.

Mielőtt elkezdenek örülni a pécsi vállalkozók, el kell keserítenem őket, a kedvezmény igénybevételéhez 200 milliós beruházást kell aktiválni. Vajon kire vonatkozhat akkor a kedvezmény? Az időpontválasztás erre is magyarázat lehet.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Ahogyan azt már évek óta sajnos megszokhattuk, sorra ütik fel fejüket a válság jelenségek a hazai egészségügyben. Ennek egyik szomorú példája, a Honvédkórház koraszülött centrumának most napvilágra került krízise.

Szervezetenként százmillió forint állami támogatást kapott szeptemberben az a hat nagy szakszervezet, amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a kormánnyal. A támogatottak között van az a három szervezet (Liga, MOSZ, MaSzSz) is, akik most tiltakoznak a munkavállalók túlóráinak tervezett emelése ellen.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ami nem magunk akaratából történik. Gondolok olyanokra, mikor pont akkor kapunk mindenhol piros lámpát, pont akkor öntöm le magam kávéval, pont akkor ugrál össze szeretett háziállatunk, amikor nem kellene elkésni a munkából.

Kósa: "Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat... Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során."

Sok véleményt, írást kapunk, és ez adta az ötletet, hogy fiatal olvasóinknak lehetőséget biztosítunk, hogy oldalunkon megjelenhessen cikkük. Először Németh Gergely írását tesszük közzé.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.