Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Mégsem kerül sor tömeges oltásra a hétvégén

Miközben még mindig nem jelent meg az ország hétfői lezárásának részletszabályait tartalmazó kormányrendelet, az újranyitás kulcsát jelentő tömeges oltások kivitelezése már pénteken kudarcba fulladt.

Kedden a Telex cikkezett arról, hogy az Orbán Viktor által február 21. és március 3. közé ígért 650 ezer beoltott emberből valójában március másodikáig csak 280 ezer embert kiskerült beoltani. A hatalmas elmaradások és a harmadik hullám felfutásának hatására az operatív törzs megváltoztatta az oltási tervet, a második adagok beadásának kitolásával azt szeretnék elérni, hogy április 11-ig minden regisztrált megkapja az első adag vakcinát.

Ehhez azonban emberfeletti tempóban kellene zajlania az oltásoknak. Ennek megfelelően csütörtökön és pénteken 74 ezer 18 és 60 év közötti krónikus beteg kapott oltásbehívó sms-t, őket AstraZeneca-vakcinával oltották volna. A rendszerbe azonban hiba csúszott, és számos olyan ember is kapott sms-t, aki korábban már megkapta az első adag vakcinát, de olyan is akadt, akit lakhelyétől többszáz kilométerre eső oltópontba hívtak be.

A technikai hiba miatt Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában bejelentette: „az egész rendszert meg kellett állítani, ma reggel ezt el is döntöttük, és az adatokat fölül kell vizsgálni”. Az interjút követően az alábbi szöveget olvashattuk a kormányzati koronavírus-oldalon: „Az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad. Az a több mint 70 ezer 60 év alatti krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak oltásra, más időpontban lesz beoltva. A hiba javítása zajlik, minden érintettől elnézést kérünk”. Ez a szöveg azonban gyorsan le is került az oldalról, amely tovább fokozta az eleve nagy fejetlenséget.

Végül az operatív törzs sajtótájékoztatóján tisztázódott a helyzet, ahol György István államtitkár elmondta, szinkronizációs problémák vannak az adatbázissal, így később fog megtörténni a 74 ezer kiértesített ember hétvégi oltása. Az államtitkár elnézést kért az érintettektől. Mindezek fényében kétségeink támadtak afelől, hogy a tegnapi napon bejelentett lezárások valóban két hétig fognak tartani.

 

Pécs

A BIOKOM NKft. közleménye szerint útlezárásokra számíthatunk kedden és szerdán.

Az amatőr kifejezést általában az alsóbb ligákra használjuk, de Pécsett a megyei bajnokságok alatt is aktívan zajlik az élet.

A Csorba Győző Könyvtárat és fiókkönyvtárait kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkező olvasók használhatják, a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatják az intézményt.

8 darab új térfigyelő kamerát telepítettek az elmúlt hetekben Pécsett a keleti városrészben. Ezzel 130 fölé nőtt a bűnmegelőzésben és a szabálysértések gyors felderítésében segítséget nyújtó eszközök száma a városban.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt rendeltek el nyomozást három, a Tettye Forrásház Zrt. korábbi, az előző városvezetés idején történt ügye miatt - tudatja közleményben a pécsi önkormányzat.

Belföld

A Jobbik IT elnökével, Keresztesy Gergővel pécsi látogatása kapcsán beszélgettünk a fiatalokat érintő legfontosabb ügyekről.

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten, ahol több fontos ügyben is szavazni fognak.

A kozosalap.hu oldalra feltöltött vitaanyagot június 30-ig bárki véleményezheti, ezután véglegesítik a szöveget, amelyet az előválasztáson minden párt minden jelöltjének vállalnia és képviselnie kell majd az előválasztáson.

Nem kellett sokat várni, hogy a „kereszténydemokrata” kormánypárt az egyházfőbe is beleszálljon

A visszalépés gondolata a Jobbik elnökének egy korábbi interjúját követően kapott szárnyra, amikor is azt nyilatkozta, hogy őt leginkább Karácsony Gergely tudná kiegészíteni.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.