Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Lassan mindenre fény derül

Mármint a város csődhelyzetével kapcsolatban sorra jönnek elő olyan meglepetések, amiről sem a városvezetés, sem Csizi Péter, sem a múltban ragadt elmúltnyolcévező Hoppál Péter, pénzügyi tényfeltáró államtitkár nem beszélt.

Csütörtökön fogja tárgyalni Pécs város közgyűlése a BIOKOM megmentését. Elsőre felkapja az ember a fejét: micsoda, a város legnagyobb cége is bajba került? De mekkora bajba… Ez a társaság majdnem 9 milliárd forintos éves nettó árbevétellel rendelkezik, mégsem tud megállni a saját lábán, folyamatos pénzügyi injekciókra szorul, most éppen több mint 1 milliárd forinttal kell kisegíteni.

Az előterjesztés szerint megrendítette a céget a nagyon okos fideszes kormány által keresztülvert intézkedéssorozat, mellyel átalakította a hulladékgazdálkodás rendszerét. Most a BIOKOM leányvállalata, a Dél-Kom bízza meg alvállalkozóként a saját tulajdonosát, hogy szállítsa el a hulladékot. És ez nem vicc! Ebben az országban most ez a normális, így kell egy közszolgáltatónak működnie.

Nem tudni, hogy ennek tudható-e be, de a BIOKOM legnagyobb tartozása a Tüke Busz felé mutat. A buszos cég féléves beszámolójában azt olvashattuk, hogy a BIOKOM számlatartozása 750 millió forint. Na ja, ha valaki olyan pazarló fonódó hálózatos menetrendet rendel meg, hogy egy megállóba egyszerre három-négy busz próbál beállni, és csuklós buszok járkálnak a leghosszabb vonalakon 20-30 utassal, akkor az fizesse is meg az árát. Persze ezeket a pénzeket nem a cégvezetők, a pazarló menetrendek megalkotói fizetik, hanem sajnos a pécsi adózók.

Ezekről a rejtett problémákról nem esett szó a városvezetés feltáró tájékoztatóján, Hoppál bizottságában, és Csizi Péter nyilatkozataiban sem. Az is kétséges, miért tartják magukat rögeszmésen a 7,5 milliárdos hiányhoz, hiszen bárki láthatja, aki az interneten megnézi Pécs költségvetési mellékleteit, hogy a bevételek és kiadások különbsége -20 milliárd alatt van.

Pécs

Az utóbbi negyedévben csaknem ezer, az idei évben összesen több mint 2400 kilakoltatás történt - összegezte az adatokat az atv.hu.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

És ez csak egy biztosító... Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

"Innen üzenem rokonaimnak, barátaimnak, a Jobbik tagjainak, szimpatizánsainak, az ellenzéki gondolkodású magyaroknak és az egész társadalomnak, hogy nincsen szeretőm, nem csalom meg a feleségemet, boldog házasságban élünk és neveljük gyermekünket" - írja a kormánypárti propagandamédia újabb mélypontjára reagálva Sneider Tamás, a Jobbik elnöke.

Az elmúlt hetekben tömegesen keresték meg a Jobbikot a lakosság részéről a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatos anyagi terhek vonatkozásában. A jelenleg hatályos törvények értelmében ugyanis súlyos anyagi kötelezettséget jelent annak a közel 1 millió honfitársunknak a kutak bejelentése, akik ezt még nem tették meg. A kutak bemérését végző cégek átlagoson 25 ezer forintért végzik el azokat a méréseket és tervdokumentációkat, amelyek után még ötezer forintos illetéket is fizetni kell.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György országgyűlési képviselő szerint az 1956-os szabadságharc a mai napig tart és a „mai napig vívjuk a kommunistákkal szemben”. Erről a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt beszélt vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.