Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

A kormány ismét kiállt a kommunista besúgók mellett

Ahogy az várható volt, a Fidesz megvédte a besúgóit. Ugyanis a kereszténydemokrata-jobboldali-polgári kormánypárti politikusok nem jelentek meg a munkahelyükön, így az ügynökaktákról szóló rendkívüli parlamenti vitanapon nem sikerült még csak a napirendi pontokat sem elfogadni.

A vitanapot az LMP kezdeményezte, hogy az ügynökakták nyilvánosságáról szóló javaslatuk az Országgyűlés elé kerülhessen, a többi ellenzéki párt pedig támogatta őket ebben. A történetnek az ad különös pikantériát, hogy a napokban kiderült, a fideszes Szita Károly nemcsak egy sima kommunista besúgó, hanem a családtagjait is lelkesen jelentgető ügynök volt.

S bár azzal mindenki tisztában volt, hogy a Fidesz ismét semmibe veszi a magyar parlamentarizmust, a napirend előtti felszólalásokra azért még volt mód.

Z. Kárpát Dániel például arra figyelmeztette a kormánypárti politikusokat, hogy szemmel láthatóan nem néztek magukba a hódmezővásárhelyi történelmi vereség után, és az eddig eredményeik ismertetése helyett az ellenzék pocskondiázásával vannak elfoglalva. A Jobbik alelnöke hangsúlyozta, a Fidesz azért kampányol egyedül a bevándorlás témájával, mert a Jobbikkal szemben nincs se víziója, sem pedig választási programja.

A legerősebb ellenzéki párt politikusa szerint jó lett volna arról is beszélni, hogy Kósa Lajos

"az évszázad pénzügyi szélhámosa, vagy az évezred balekja",

majd köszönetet mondott neki, hogy most nem döntötte be a magyar költségvetést (emlékezetes, ezt polgármesterként a második Orbán-kormány idején majdnem elérte).

Ám ennek eldöntésére sem kerülhetett sor, de arra sem, hogy a devizahitelesek ügyéről beszéljenek, mert

"a gyávaság kormánya nem jött be a munkahelyére"

- fogalmazott Z. Kárpát Dániel.

A jobbikos politikus Orbán Viktort is gyávának nevezte, mert nem mert kiállni egyetlen miniszterelnök-jelölti vitára sem.

A bevándorlás kérdésére rátérve kiemelte, a Fidesz-KDNP-é az egyetlen olyan kormány, amely szervezett bételpitést hajt végre. Hogy néznek a választóik szemébe, miután elfogadták Brüsszelben azt az EU-s költségvetést, amely biztosítja a bevándorlók betelepítését? - tette fel a kérdést.

Emlékeztetett: a genfi egyezmény nem kötelezte az Orbán-kormányt arra, hogy a CSOK kedvezményeiben részesítse a bevándorlókat, vagy hogy lakhatási programot készítsen nekik. Ez az évszázad szélhámossága - folytatta.

A Jobbik kormányra kerülve megtartja majd a családi adópolitikát, ám aggasztó jel, hogy az élve születések száma megint csökkent hazánkban. Emiatt és a lakhatási kataklizma miatt egy közös nemzeti minimumot kellene letenni a magyarok elé, de erre sem hajlandó a Fidesz.

Utalva Orbán Viktor ünnepi fenyegetőzésére, Z. Kárpát Dániel kijelentette:

"én nem fenyegetőzöm, megígérem önöknek, ha megnyertük a választást, elkezdődik az elszámoltatás".

Dömötör Csaba propaganda-államtitkár válaszában most nem Sorosozott, hanem egy minden szereplő által cáfolt Vona-Gyurcsány paktumról fantáziált, szerinte a Jobbik által megkezdett út végén "lesz egy kis kunyhó, amelyben Gyurcsány Ferenc van".

Sajnálatos módon, a születésszám visszaesésére már nem futotta semmilyen viccesnek gondolt reagálás, így a kérdéssel nem is foglalkozott a kormánypárti politikus.

Méltó búcsú a 2014-2018-as parlamenti ciklustól.

Pécs

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével, valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.

A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A BIOKOM kéri az érintett lakosságot a szükséges intézkedések elvégzésére, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb.

Többen is felhívták az elmúlt napokban Mellár Tamást, aki azzal vált a hírek főszereplőjévé, hogy a Párbeszéd-frakcióba beülve megmenti annak létét. Szabó Tímea, a képviselőcsoport vezetője azt állította, más baloldali , elsősorban liberális ellenzéki politikusok le akarták beszélni Mellárt a csatlakozásról.

Felkészült a kritikákra, de nem tartja árulásnak Mellár Tamás független parlamenti képviselő azt, hogy beszáll Párbeszéd párt országgyűlési frakciójába.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Még szombaton történt, hogy Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával. Mindketten meghaltak.

Jól indul a 2018-2022-es parlamenti évad. Z. Kárpát Dániel gyakorlatilag üres kormánypárti széksorok előtt volt kénytelen elmondani a napirend utáni beszédét. Ezzel a nemes gesztussal kezdte meg a munkáját a negyedik Orbán-kormány.

A baranyai lány nem tudta, hogy terhes. A történetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala számolt be: „Nem várt fordulat lepte meg bajtársainkat Baranya megyében.”

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet. Ellenzéki pártok a Jobbikkal az élen évek óta szorgalmazzák, hogy a kormány indítson nagyszabású bérlakás-építési programot, de hiába.

Szétrohadt, rozsdaette mentőautóról szóló videót tett közzé tegnap Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Ezekkel a kocsikkal kellene súlyos beteg, gyors segítségre szoruló emberekért menni. Az Országos Mentőszolgálat vezetése szerint azonban ez egyáltalán nem veszélyes.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.