Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Közös etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok elnökei

 

Szerda este adtak ki közös sajtóközleményt az ellenzéki pártok arról, hogy az előválasztásra közös etikai kódexet fogadtak el.

Mint ismeretes, az év elején megállapodtak az ellenzéki pártok vezetői a 2022-es országgyűlési választásokon induló jelöltjeik kiválasztására szolgáló előválasztásról. A pártok legújabb egyeztetésükkor vállalták, hogy az elfogadott kódex mentén fognak kampányolni és az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik majd a győztes jelölteket.

„A demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa, meghaladja a társadalom megosztására építő politikai kultúrát Magyarországon. Az a célunk, hogy Magyarország újra egy olyan európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát. Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak olyan új kormányra van szüksége, amely tiszteletben tartja mások véleményét” – írja az etikai kódex.

Az előválasztáson induló jelöltek tiszteletben tartják jelölttársaik emberi méltóságát, magánéletük szentségét. Politikus társaik vallása, családi állapota, nemi identitása, szexuális orientációja nem képezheti a kampány részét. Fontosnak tartják a demokratikus vitát, a programok és elképzelések ütköztetését. A kampány során ennek megvalósulásáért felelős demokrataként dolgoznak. Céljuk a közéleti folyamatok morális és tömegkommunikációs válságának felszámolása. A jelöltek a jelölttársaikkal szemben lejáratókampányt nem folytathatnak. A jelöltek a médiakapcsolataikat a demokratikus összefogás sikerének szolgálatába állítják. A jelöltek vállalják, hogy minden törvényes eszközzel fellépnek a kormányzati hazugságkampánnyal szemben. A jelöltek azt is vállalják, hogy jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék.

A dokumentum szerint azzal szemben, aki megsérti az etikai kódex alapelveit, a szövetséges pártok szankciót határozhatnak meg.

Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok elnökei Ma újra egyeztettek az ellenzéki pártok elnökei. A...

Közzétette: Jobbik Magyarországért Mozgalom – 2021. április 14., szerda

 

Pécs

A BIOKOM NKft. közleménye szerint útlezárásokra számíthatunk kedden és szerdán.

Az amatőr kifejezést általában az alsóbb ligákra használjuk, de Pécsett a megyei bajnokságok alatt is aktívan zajlik az élet.

A Csorba Győző Könyvtárat és fiókkönyvtárait kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkező olvasók használhatják, a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatják az intézményt.

8 darab új térfigyelő kamerát telepítettek az elmúlt hetekben Pécsett a keleti városrészben. Ezzel 130 fölé nőtt a bűnmegelőzésben és a szabálysértések gyors felderítésében segítséget nyújtó eszközök száma a városban.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt rendeltek el nyomozást három, a Tettye Forrásház Zrt. korábbi, az előző városvezetés idején történt ügye miatt - tudatja közleményben a pécsi önkormányzat.

Belföld

A Jobbik IT elnökével, Keresztesy Gergővel pécsi látogatása kapcsán beszélgettünk a fiatalokat érintő legfontosabb ügyekről.

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten, ahol több fontos ügyben is szavazni fognak.

A kozosalap.hu oldalra feltöltött vitaanyagot június 30-ig bárki véleményezheti, ezután véglegesítik a szöveget, amelyet az előválasztáson minden párt minden jelöltjének vállalnia és képviselnie kell majd az előválasztáson.

Nem kellett sokat várni, hogy a „kereszténydemokrata” kormánypárt az egyházfőbe is beleszálljon

A visszalépés gondolata a Jobbik elnökének egy korábbi interjúját követően kapott szárnyra, amikor is azt nyilatkozta, hogy őt leginkább Karácsony Gergely tudná kiegészíteni.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.