Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Jobbik: a kormány álljon a béruniós kezdeményezés mellé!

A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy álljon az európai béruniós polgári kezdeményezésük mellé.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kivándorlás ellehetetleníti a szociális és nyugdíjrendszert, évtizedes távlatban a "balkanizálódás" szélére juttatja az országot, amely az elöregedett társadalmával képtelen lehet az önfenntartásra.

Szóvá tette, hogy a mindenkori kormányok nem emeltek szót a bérszakadékkal szemben az unióban.

A jobbikos politikus alapelvként hivatkozott a szülőföldön boldogulásra, amely mellett ki kell állni. Hozzátette: a bérunió a bérszínvonal lassú, de határozott emelkedésével járna. Emellett át kell alakítani az EU kohéziós támogatási rendszerét és belső reformfolyamatokat kell elindítani - jegyezte meg Z. Kárpát Dániel, aki szerint a bérunió nem jelentené adózási jogkörök átadását Brüsszelnek.

Azt is követelte, hogy a kormány indítson egy átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési programot. Értékelése szerint lakhatási szegénység sújtja Magyarországot, s ez a kivándorlás egyik motivációja is. A magyar átlagbérekből nincs reális esély a saját lakás vásárlására - vélekedett.

Pécs

Bonyodalmas jogi útvesztő és eltussolási kísérletek után végül a Kúria kimondta, hogy választási csalás történt Pécsen a 040-es szavazókörben azzal, hogy pénzért vitték a Fideszre szavazni az embereket.

Ismét szennyezett fűszerköményre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután újabb atropin okozta ételmérgezésekről értesült. A pécsi Markovics Antal egyéni vállalkozó terméke is szennyezett.

„Jómagam környezetbarát, inkább elektronikus buszokban látom a jövőt, főleg egy ilyen katlanszerű településen, ahol a légszennyezettség mértéke egyáltalán nem mindegy...” Interjú Fogarasi Gáborral, a Baranya 1. választókerület országgyűlési képviselőjelöltjével, 6. rész.

A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 345 ezer forintra bírságolta a Momentum beadványa nyomán Hoppál Pétert, mert egy óvodában fotózkodott - áll a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Perzsa leopárd egyeddel gazdagodott a pécsi állatkert: a Sara nevű, hároméves nőstény a már a mecsekoldali vadasparkban élő nyolc éves Taian elnevezésű hím társa lesz.

Devizahitelesek

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Letelt a kilakoltatási moratórium: 100 ezer ember kerülhet utcára

Április 30-án lejárt a meghosszabbított, téli kilakoltatási moratórium, a legtöbb család már meg is kapta a lakása elhagyása felszólító határozatot. A szakértők szerint idén 35-38 ezer kilakoltatásra kell számítani, ami közel 100 ezer ember lakhatási válságát idézheti elő - számolt be az ATV.

Belföld

A magyar példa jól megmutatja a nyugati országoknak, mire számíthat egy állam, ahol a kormány számára a populizmus fontosabb, mint az egészségügy – írta a The Lancet, a világ egyik legrégebbi és legnevesebb orvosi lapja, amelynek cikkét a hvg.hu vette észre.

Minden második kérelmet kínaiak adnak be magyarországi ingatlanszerzés engedélyezésére az Európai Unión kívülről - írja a hétfői Világgazdaság. A legfelkapottabb vidéki város továbbra is Hévíz, Pécset, Miskolcot, Debrecent, és Keszthelyt előzi meg.

A Baranya megyei Nagypeterd településen Andrics Aliz, a Jobbik jelöltje egyetlen szavazatot sem kapott, a listán utána következő Gálné Szerző Magdolna, a Hajrá Magyarország! nevű kamupárt jelöltje viszont 76-ot.

A Népszava értesülései szerint a választások után egy nappal levelet kaptak a kórházak főigazgatói, melyben felszólították őket arra, hogy a számlákon parkoló, kötelezettséggel nem terhelt maradványösszegeket tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak.

A baranyai Bogdásában az összes listás szavazat érvénytelen lett amit nem a Fideszre adtak le, pedig az egyéni voksoknál 41 iksz van az ellenzéki jelölteken, Pécsudvard 001-es körzetben 338 érvényes mellett 173 érvénytelen szavazat született.

Életmód

Bejutott a Magyarországot képviselő, modern metált játszó AWS zenekar és a Viszlát nyár című dal a 63. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este Lisszabonban.

Magyar rockklasszikust játszott el a Metallica csütörtöki sportarénás koncertjén, az amerikai legandák a Tankcsapda Legjobb mérgét tanulták meg és adták vissza a hazai közönségnek.

Sport

Phjongcshang 2018: több mint kétezer ember köszöntötte hétfő este a baranyai megyeszékhelyen Knoch Viktort és Burján Csabát, a phjongcshangi téli játékokról hazatérő olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolya váltó pécsi tagjait.

"Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy milyen érzés, de még mi se tudjuk" - jelentette ki Burján. "Burján Csaba olimpiai bajnok. Még ízlelgetem. A név elé nem lehet írni, mint a doktort? Csak így mutatkoznék be".

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.