Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

A képviselő a Fidesz számlájára írja, hogy az elmúlt években a kormány a bankokkal összejátszva hagyta emberek ezreit az utcára dobni, és megjegyzi, hogy a probléma tekintetében láthatóan nem várható változás a negyedik Orbán-kormány alatt sem. Hiszen semmilyen törvénytervezetet nem raktak le az asztalra, valamint a Jobbik azon javaslatát sem fogadták meg, ami meghosszabbította volna a kilakoltatási moratóriumot mindaddig, míg egy igazságos elszámolás létre nem jön a bankok és az adósok között.

„Teljesen jogos az aggodalom, hogy több száz vagy akár ezer honfitársunk veszíti el az otthonát a nyári hónapokban, és nem látjuk a folyamat végét”

- mondta a képviselő, aki hozzátette, hogy

a Jobbik újra beterjeszti a Parlamentben a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására való indítványát, kiegészítve egy részleges végrehajtási moratóriummal.

A legerősebb ellenzéki párt a devizahitelek rendezése érdekében aktív kampányba fog kezdeni az új parlamenti ciklusban. Ennek részeként minél több, a hitelkárosultakat képviselő személyt fognak bejuttatni az ülésekre, hogy amikor róluk szóló vita zajlik, akkor a kormánypártok magukkal az állampolgárokkal nézhessenek szembe.

Z. Kárpát Dániel arról is biztosította a károsultakat, hogy a Jobbik által életre hívott Devizahiteles Kerekasztal nem tűnik el, sőt még nagyobb fordulatszámon folytatja munkáját. Mind a képviselő, mind a kerekasztal tagjai várják a károsultak jogszabály-módosító ötleteit, ami a jelenlegi helyzetben is segítséget nyújtana számukra.

Hiszen etikailag elfogadhatatlannak tarják, hogy

„egy 10 milliós hitel felvétele után, 14 milliót törlesztve még mindig 22 milliós tartozás álljon fenn.”

A politikus emlékeztetett, hogy a Jobbik nemcsak a törvényjavaslatok benyújtásával, hanem fizikailag is igyekezett megakadályozni a kilakoltatásokat, volt olyan eset, amit követően a frakció tagjainak hónapokig tárgyalásokra kellett járnia.

Ezeket az eszközöket továbbra is alkalmazni fogják, valamint a párt tagjai a lehető legtöbb módon próbálják majd segíteni a károsultak által szervezett demonstrációk, sajtótájékoztatók szélesebb nyilvánossághoz való elérését.

 

 

Az alelnököt faggatták a parlament alakuló ülésével kapcsolatos terveikről is. Azt felelte: megkísérlik lebontani azt a kordont, amely a jogszerűen tüntető embereket elválasztja a törvényhozástól. Erről elvi, és nem technikai döntést hoztak, ezért a részletekről egyelőre nem tud beszámolni, mivel nem tudják, milyen típusú kordonnal állnak szemben - fejtette ki.

Azt is megfogalmazta: tiszteletben tartják a parlament méltóságát, a Házba "nem bohóckodni", hanem dolgozni járnak és ezen nem fognak változtatni.

 

 

Pécs

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

És ez csak egy biztosító... Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki a segítségére siető mentőkre támadt – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Az elmúlt hetekben tömegesen keresték meg a Jobbikot a lakosság részéről a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatos anyagi terhek vonatkozásában. A jelenleg hatályos törvények értelmében ugyanis súlyos anyagi kötelezettséget jelent annak a közel 1 millió honfitársunknak a kutak bejelentése, akik ezt még nem tették meg. A kutak bemérését végző cégek átlagoson 25 ezer forintért végzik el azokat a méréseket és tervdokumentációkat, amelyek után még ötezer forintos illetéket is fizetni kell.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György országgyűlési képviselő szerint az 1956-os szabadságharc a mai napig tart és a „mai napig vívjuk a kommunistákkal szemben”. Erről a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt beszélt vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz házi civil szervezeteként számon tartott, a kormány mellett békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2016 végén több mint félmilliárd forint támogatást kapott a Magyar Villamos Művektől (MVM). Rögtön ezután indult a Csizmadia László által vezetett szervezet bohócos plakátkampánya, amely Vona Gábor lejáratását és Gyurcsány Ferenccel való összemosását célozta.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.