Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

A Jobbik bírságolná a sajtó-helyreigazítás elmaradását

A Jobbik törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy véget vessen a "fideszes médiumok által csúcsra járatott hazugságkampánynak" - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A politikus a Lokál című lap szerkesztőségének helyet adó óbudai irodaház előtt bejelentette: azt kezdeményezik, hogy naponta 5 és 50 millió forint közötti bírságot lehessen kiszabni azokra a sajtóorgánumokra, amelyek jogerős bírósági ítélet ellenére sem teszik közzé a helyreigazítást.  

Dúró Dóra szerint azért van szükség jogszabály-módosításra, mert a mostani szabályozás alapján megéri tudatosan, felülről irányított hazugságkampányt indítani a "legerősebb ellenzéki párttal" szemben.
   
Ezt bizonyítja, - folytatta - hogy a Jobbiknak több mint hatvan megnyert helyreigazítási pere van "fideszes médiumokkal" szemben, és több mint tíz esetben végrehajtási eljárást is kellett kezdeményeznie, mert egyes sajtóorgánumok a jogerős bírósági ítéletetek ellenére sem teszik közzé a helyreigazítást.

Azt mondta, ebben élen jár Magyar Idők és a Ripost, amely egyetlen esetben sem tett közzé helyreigazítást.

A sajtótájékoztató végén a Lokál irodaházon lévő névtábláján a Jobbik egyik munkatársa egy "hazugságbizonyítványt" helyezett el, amely szerint a "Habony-művek a magyar médiaviszonyok lealjasítása érdekében végzett elévülhetetlen munkájával kiérdemelte a hazugsággyár címet".

Dúró Dóra a Jobbik választási cenzussal kapcsolatos elképzelésére vonatkozó kérdésére azt mondta: a Jobbik alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogot, az ezzel kapcsolatos szakmai javaslatok kidolgozása folyamatban van. A kezdeményezést azzal indokolta, hogy szerinte az elmúlt évtizedekben a politikai kultúrára az volt jellemző, hogy az alacsony iskolázottságú, szegényebb néprétegeknek szavazatait tudatosan felvásárolták, és mind az MSZP, mind a Fidesz részéről voltak ilyen esetek.
   
A Jobbik azt szeretné, ha a közéletbe való beleszólás lehetősége egy bizonyos alapműveltséget megkövetelne - tette hozzá a képviselő, aki szerint a teljes lakosság körében 20 százalék a funkcionális analfabéták aránya.

Az MTI kérdésére hozzátette: első körben így tudják megragadni azokat, akik biztosan nem tudnak írni olvasni, de a későbbiekben az a szabályozási kérdés is felvetődhet, hogyan tudják azokat szűrni, akik ugyan elvégezték az iskolát, de mégsem tudnak írni olvasni.

A Jobbiknak fontos oktatáspolitikai alapvetése a funkcionális analfabetizmus visszaszorítása, de a jelenlegi kormányzati keretek között erre nincs lehetőség, hiszen Balog Zoltán miniszter még magának a jelenségnek a tényét is elvitatja - mondta Dúró Dóra.

Arra a kérdésre, hogy van-e adatuk arról, hogy ez az intézkedés hány embert zárna ki a választásra jogosultak közül, Dúró Dóra közölte: nagyságrendileg 200 ezer embert.

A Jobbik politikusa arra is a felhívta a figyelmet, hogy ez a szabályozás a magyar jogrendszertől ez nem teljesen idegen, hiszen a Fidesz-kormány kötötte a jogosítvány megszerzését alapfokú iskolai végzettséghez.

Arra a kérdésre, nem gondolják-e, hogy ezzel az intézkedéssel megsértik az idősebb korosztályt, Dúró Dóra közölte: ma már elhanyagolható azoknak a száma, akik a világháború miatt nem tudták elvégezni az akkor alapfokúnak számító hat elemit sem. De szerinte ezeknek az embereknek lehetőségük van arra, hogy akár felnőttképzés keretében most elvégezzék az általános iskolát, és ha valaki szellemileg friss és értelmes, akkor ez nem fog kihívást jelenteni neki. Megjegyezte, ezeket a kérdéseket a jogosítvány esetében is fel lehet tenni.

Pécs

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével, valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.

A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A BIOKOM kéri az érintett lakosságot a szükséges intézkedések elvégzésére, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb.

Többen is felhívták az elmúlt napokban Mellár Tamást, aki azzal vált a hírek főszereplőjévé, hogy a Párbeszéd-frakcióba beülve megmenti annak létét. Szabó Tímea, a képviselőcsoport vezetője azt állította, más baloldali , elsősorban liberális ellenzéki politikusok le akarták beszélni Mellárt a csatlakozásról.

Felkészült a kritikákra, de nem tartja árulásnak Mellár Tamás független parlamenti képviselő azt, hogy beszáll Párbeszéd párt országgyűlési frakciójába.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Még szombaton történt, hogy Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával. Mindketten meghaltak.

Jól indul a 2018-2022-es parlamenti évad. Z. Kárpát Dániel gyakorlatilag üres kormánypárti széksorok előtt volt kénytelen elmondani a napirend utáni beszédét. Ezzel a nemes gesztussal kezdte meg a munkáját a negyedik Orbán-kormány.

A baranyai lány nem tudta, hogy terhes. A történetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala számolt be: „Nem várt fordulat lepte meg bajtársainkat Baranya megyében.”

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet. Ellenzéki pártok a Jobbikkal az élen évek óta szorgalmazzák, hogy a kormány indítson nagyszabású bérlakás-építési programot, de hiába.

Szétrohadt, rozsdaette mentőautóról szóló videót tett közzé tegnap Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Ezekkel a kocsikkal kellene súlyos beteg, gyors segítségre szoruló emberekért menni. Az Országos Mentőszolgálat vezetése szerint azonban ez egyáltalán nem veszélyes.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.