Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Izrael civileket bombáz

 

Legalább tízen meghaltak, amikor találat ért egy ENSZ-iskolát a Gázai övezet déli részén, írja az MTI.

A Rafah városában található épületben, illetve a hozzá tartozó területen több száz, izraeli légitámadások elől menedéket kereső palesztin tartózkodott.

"Az első értesülések szerint sok a halott és a sebesült az UNRWA (az ENSZ palesztin menekültek segélyezéséért felelős szervezete) iskolájában egy támadás után" - mondta az ENSZ-ügynökség szóvivője, Chris Gunness.

Egyelőre egyik, a harcokban részt vevő fél sem vállalta érte a felelősséget, sem Izrael, sem pedig a palesztin szervezetek. Az izraeli hadsereg közölte: vizsgálják az esetet.

Ez már a második ENSZ-iskola, amelyet talált ért a három hete tartó konfliktus során. Az előző támadásban legalább 15 palesztin ember meghalt és 150-en megsebesültek. Akkor az izraeli csapatok bombáztak.

A gázai konfliktusban, közel 1500 palesztin civil halt meg, aminek fő oka, hogy az izraeli hadsereg folyamatosan civil célpontokat bombáz. 

Pécs

Brenner Koloman a Jobbik országgyűlési képviselője és Schwarz-Kiefer Patrik, Baranya megyei önkormányzati képviselő feljelentést tesz a Petőfi Irodalmi Ügynökség adásában elhangzottak miatt.

Ha Áder János fizetését meg kellett duplázni, a szociális dolgozókét vajon miért nem?

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt javasolta, hogy János fizetése legyen havonta 2.937.000 Ft. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ugyanakkor nem javasolta, hogy Júlia fizetése emelkedjen. János egy hónap alatt többet keres, mint Júlia egy évben.
MIND A KETTEN KÖZSZOLGÁK. ÖN EGYET ÉRT AZZAL, HOGY A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK FIZETÉSE DUPLÁJÁRA NŐJÖN, MIKÖZBEN JÚLIA FIZETÉSE NEM EMELKEDIK?

Ön teljesen hülyének néz minket?

A Jobbik nem hagyja szó nélkül a fideszes miniszter kommunistamosdatását!

Jakab Péter nyilvánosságra hozta elnökjelölti szándéknyilatkozatát

A jelenleg a Jobbik frakcióvezetői posztját betöltő Jakab Péter még idén augusztus végén jelentette be, hogy indulni akar az ellenzéki párt elnöki tisztségéért.

Borkai hülyének nézi a választókat és ugyanúgy fideszes maradt, ahogy eddig

A Fidesz és Orbán Viktor morális szégyene, hogy polgármesteri székében marad a súlyos korrupciós-, valamint drogbotrányba keveredett Borkai Zsolt - áll a Jobbik legfrissebb közleményében.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Szerda reggel közös közleményben álltak ki az ellenzéki pártok Demeter Márta mellett.

Az Alfahír írta meg elsőnek, hogy az LMP társelnökét a kormány propagandalapja, az Origo egy névtelen cikkben azzal támadta, hogy a Honvédkórházban VIP-kártyával vett igénybe kezelést, mindezt egy, az intézményből szerzett/megkapott igénylőlappal támasztottak alá. Valóságban a politikus csak súlyos beteg édesanyjával szerette volna az utolsó pillanatokat együtt tölteni, és végül sem ő, sem pedig az anyukája nem feküdt be a Honvédkórház kórtermébe.

2018-ban, a családok évében 3212 ingatlankiürítés történt Magyarországon. 2017-ben ez a szám 3636 volt, ami egyben rekord is.

Bizonyára jól emlékeznek még a 2017-18-as plakátháborúra. Szinte nem lehetett találni az országban olyan jobbikos óriásplakátot, amit ne firkáltak volna össze, hogy hogy nem, Záhonytól Nagykanizsáig - gyakorlatilag ugyanazzal a szöveggel. Nem is sokáig maradt titokban a dolog, kiderült, hogy központi utasítás alapján rongálják az ellenzéki párt kampányanyagait.

A jobbikos feljelentések nyomán végül a rendőrségnek is állást kellett foglalnia. Így derült ki, hogy a kampányanyagok összefirkálása belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

A Jobbik a hétvégén tartotta évadnyitóját, ahol Sneider Tamás elnök a személyét és családját ért támadásokra, rágalmakra reagálva elmondta, hogy a legerősebb ellenzéki párt nem fog meghátrálni.

Ahogy arról beszámoltunk, egy összellenzéki sajtótájékoztató keretében politikusok arra kérték a MÁV-ot, hogy ne alkalmazza a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozást.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.