Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Itt a devizahiteles törvény!

Devizahitel-szerződések százezreit írja át a kormány, és ez még csak a kezdet. Az árfolyamrésen nyert, tisztességtelennek nyilvánított nyereséget három hónapon belül le kell vonniuk a bankoknak a tartozásokból, az egyoldalú kamatemeléseknél pedig a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesek voltak. Előbbi nagyjából 100 milliárd, utóbbi pedig 300 milliárd forintos győzelem az adósoknak, illetve veszteség a bankoknak. A végtörlesztők nem járnak még jobban, a forinthitelesek is megnézhetik a kamatemeléseket.

Felkerült a parlament honlapjára a kormány várva várt devizahiteles törvényjavaslata. Az rögtön kiderül belőle, hogy nemcsak a deviza-, hanem a forintalapú hitelekre, valamint a pénzügyi lízingszerződésekre is vonatkozik. A végtörlesztők viszont kimaradnak belőle.

A szerződéseket életben tartja a javaslat, a Kúria által a múlt héten tisztességtelennek nyilvánított szerződéses feltételek kijavításával. A devizahiteles mentőcsomag-sorozatnak nincs vége, a törvény kilátásba helyezi, hogy az őszi ülésszakon a devizahiteles kérdés „végleges rendezésére” is sor kerül.

A lényeg:

   - az árfolyamrés (ahogy a törvény fogalmaz: a különnemű árfolyamok) tisztességtelenségét megállapítja a törvény, és előírja, hogy emiatt el kell számolniuk egymással a bankoknak és a fogyasztóiknak; ez az összes devizaalapú hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik. Az elszámolás módjáról külön törvény rendelkezik majd.
   - az egyoldalú kamatemelések tisztességtelenségével kapcsolatban „megdönthető vélelmet” ír elő a törvény, ami azt jelenti, hogy amíg a bankok nem bizonyítják, hogy tisztességes volt a gyakorlatuk, addig tisztességtelennek kell feltételezni őket; a törvény itt minden hitelszerződésre kiterjeszti a Kúria két évvel ezelőtti állásfoglalásában megfogalmazott jogelveket;
   - a fenti kérdésekkel foglalkozó pereket a törvény leállítja, és a végrehajtásokat felfüggeszti;
   - a bankoknak egy hónapon belül felül kell vizsgálniuk a szerződéses feltételeiket.

A végtörlesztők kimaradnak, mivel túlságosan jól jártak korábban. Ahogy a törvény indoklása fogalmaz: „a végtörlesztésekre а fogyasztók számára az akkori piaci feltételeknél, az eredeti szerződéses kötelezettségnél kedvezőbb feltételekkel — pl. а tényleges piaci árfolyamoknál kedvezőbb árfolyamon — került sor”.

Határidőket is előír a törvény (nem mostantól, hanem a törvény kihirdetésétől kezdve; várhatóan július 4-én szavaznak majd róla):
   - A bankoknak 90 napon belül rendezniük kell az árfolyamrésből adódó kötelezettségeiket, azaz át kell számolniuk a hiteleket (ki kell vonni a tartozásból az MNB középárfolyam és a vételi, illetve eladási árfolyam különbségét).
   - A bankoknak az egyoldalú kamatemelésekkel kapcsolatban 30 napjuk van arra, hogy bírósághoz forduljanak, eddig be kell adniuk a keresetet, amivel bizonyítani próbálják, hogy igenis tisztességesek voltak. A Fővárosi Törvényszéknek pedig újabb harminc napon belül döntenie kell ezekkel kapcsolatban.

A kormány tehát tömegesen átír magánjogi szerződéseket, igaz, a magyar állam nem először csinált ilyet a rendszerváltás óta. Az árfolyamrés ügyében úgy tűnik, nincs helye jogorvoslatnak. Viszont ha a bankok – minden valószínűségre rácáfolva – bizonyítani tudják a bíróságokon erőltetett tempóban, hogy az egyoldalú kamatemelések megfeleltek a Kúria által elvárt jogelveknek (átláthatóság, érthetőség/egyértelműség, objektivitás, tételes meghatározás, ténylegesség, felmondhatóság, arányosság és a szimmetria elvei), akkor megúszhatják ezt a büntetést.

A bankok fellebbezhetnek is, így az ügyek eljuthatnak a Kúriáig. A perekben az alperes a magyar állam lesz. Tehát újabb kör kezdődik a bíróságokon.

Mi az a megdönthető vélelem?

A megdönthető védelem ebben az esetben azt jelenti, hogy ha a bank nem bizonyítja, hogy tisztességes, akkor tisztességtelennek kell tartani – tehát alaphelyzetben tisztességtelennek kell tartani az egyoldalú szerződésmódosításra irányuló gyakorlatukat. A bizonyítási teher tehát a bankok vállán nyugszik.

forrás: index.hu

fotó: Devizahitelesek tüntetnek egy OTP-bankfiók előtt a fővárosi Nagykörúton a Nem adom a házam elnevezésű civil szervezet kezdeményezésére 2013. augusztus 27-én. Fotó: Szigetváry Zsolt
 

Pécs

Az önkormányzat friss közleményéből kiderül, hogy a Péterffy Attila által indított jogi átvilágítás két gyanús ügyet is feltárt a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. korábbi gazdálkodásában. A feljelentést követő nyomozásnak már gyanúsítottjai is vannak, a városvezetés célja, hogy megtérüljön a pécsieket ért anyagi kár.

Nagy vihart kavart a pécsi politikai életben, hogy Péterffy Attila kinevezte Nyőgéri Lajost alpolgármesternek. Még a Mindenki Pécsért Egyesület is felháborodott, pedig az ő jelöltjük volt a polgármester és újonnan kinevezett alpolgármestere is.

Folytatva Péterffy Attila és Bognár Szilvia szembenállásának történetét, Mellár szilveszteri interjúját elemezzük, amit a fideszes HírTV-nek adott. Vajon mi lehetett az igazi célja ezzel?

Nemcsak az egészségügyben volt megpróbáltatásokkal teli év 2020, de a helyi politikában is. A városvezető szivárványkoalíció kettészakadni látszik, aminek a legnagyobb nyertese a Fidesz lehet. Ennek okait szeretnénk elemezni egy kicsit, rávilágítani egy-két elfeledett dologra.

Vajon mi lehetett az oka a vendéghiánynak s az elhúzódó licitnek?

Belföld

Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatási eredményekhez képest a Civitas szerint nem a DK, hanem a Jobbik jelenleg az ellenzék legerősebb pártja.

Habár az uniós támogatás célja a szegényebb régiók felzárkóztatása (Baranya megye kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik) a valóság azt mutatja, hogy minél gazdagabb egy település, annál több támogatást kap.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkeztőségünkbe, melyet változtatás nélkül közlünk, mert fontosnak tartjuk a pedagógusok és a szabadság melletti kiállást.

Kedd este adott nagyon erős interjút az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Ahogy Magyarország fejére nőtt a Fidesz és népes holdudvara, úgy hatalmasodik el lassan Baranyán a két fideszes képviselő.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.