Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Éhezők viadala - A krumplin vett ország

Komlón is élelmiszert osztanak: Nagyobb mennyiségű élelmiszer-adományt kapott a komlói Fekete Láng Érdekvédelmi Egyesület, amit még e héten szétosztanának a rászoruló családoknak. Legalábbis ez olvasható az egyesület vezetőjének, Orsós Ferenc „Gogen”-nek a facebook-bejegyzésében.

 

fotó: facebook

Szép dolog az önzetlenség, az elesettek segítése. Szép dolog, ha senkit nem hagynak az út szélén... Nem kevés munkával járhat, le a kalappal! Nemzetünk erőforrásainak minisztériuma nem is sajnálja a Fekete Lángtól az anyagi támogatást. Érkeznek is a milliók rendesen.

Aztán még több. És még. Már évek óta.

De a mostani adomány egy kicsit más. Már csak az országgyűlési választás időpontja miatt is. De idézzük inkább „Gogen” elnök urat:
„Köszönet, Dr. Hoppál Péter Államtitkár úrnak!
Külön köszönet, Polics József Polgármester úrnak!És mielött az ellenzék kikezdene minket jelezném hogy a Komlói Fekete Láng Egyesület 6 éve minden nap hetfőtől vasárnapig adományt oszt ,nem csak a választás alkalmáb ól.”

Hm... Már eleve érdekes az „ellenzék” szó használata. Bizonyos elkötelezettséget jelöl. Amit igazából nem is tagadnak, hisz Békemenetre járnak, vagy épp Keszthelyi János – alias Hoppál Péter hamis küldöttel pózolnak.

fotó: facebook

 

Esetleg fideszes propagandaanyagot terjesztenek.

fotó: facebook

 

De ennél lényegesen elgondolkodtatóbb az a bizonyos hat év!

Pártunk és Kormányunk hivatalos pr-verziója szerint Magyarországon nincs semmiféle éhezés, a nyomort szinte teljes egészében felszámolták, a foglalkoztatottság gyakorlatilag száz százalékos és gazdaságunk szárnyalása eredményeképp 300.000 forint körül mozog az átlagkereset.

És ha a Vezénylő Tábornok úr XXL méretűre hízott bendőjét nézzük, vagy a Nemzet Gázszerelő strómanját, akinek csak akkor éri meg lehajolni egy tízezresért, ha  a műveletet legfeljebb két másodperc alatt végrehajtja; esetleg a saját lábon álló Nemzeti Vő, Kósa Lajos, Rogán és a többi cimbora furcsán szerzett milliárdjait, fenti állítások akár meg is állhatnák a helyüket.

De ahol egy egyesület

„6 éve minden nap hetfőtől vasárnapig adományt oszt ,nem csak a választás alkalmáb ól.”,
ott bizony valami nagyon, de nagyon nincs rendben. Ott bizony emberek százai-ezrei nap mint nap éheznek és nyomorognak. Ott a foglalkoztatottság nem hogy száz-, de még tíz százalékosnak sem mondható. Ott nem beszélhetünk magas átlagkeresetről, csak éhbérről, „közmunkának” csúfolt málenkij robotról és „segélynek” nevezett alamizsnáról!

Hát ide süllyedt ez az egykoron szép és büszke bányászváros és ide süllyedt az egész ország. Néhány kiló krumpliért, liter tejért vagy egy tál pörköltért megvásárolható. Az éhezők viadala – 2018, Magyarország.

Emeljük hát fel büszkén a fejünket és vasárnap közösen mondjunk nemet erre a gyalázatra!

 

 

Pécs

A Szabad Pécs számolt be róla, hogy a Jobbik két pécsi önkormányzati képviselője és Baranya megyei országgyűlési képviselő-jelöltje, Fogarasi Gábor és Gyimesi Gábor feljelentést tesznek a "Zsolnay-puccsként" elhíresült üggyel kapcsolatban.

Pécsen is jellemzően szemetesek a közterületek, a hulladéklerakó szigetek alulméretezettek, így ott folyton a konténerekből kibuggyanó szeméthalmokat lát az ember. Interjú Fogarasi Gáborral, a Baranya 1. választókerület országgyűlési képviselőjelöltjével, 5. rész.

Dühítő: hogy fordulhat elő az, hogy bárki közülünk ne tudjon magának egy fűtött helyen megvetett ágyat és egy zárható szekrényt. Interjú Fogarasi Gáborral, a Baranya 1. választókerület országgyűlési képviselőjelöltjével, 4. rész.

Kirúgták azt a portást a pécsi Városházáról, akinek Kósa Lajost kellett volna fogadnia, de a hosszú várakozás miatt egy pillanatra elszaladt a mosdóba.

Jómagam gyakran gondolok arra, milyen lehet a pécsi járdákon kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedni – egyes járdaszakaszokon nekem lehetetlennek tűnik, márpedig erre a mutatványra sok embertársunk rákényszerül nap mint nap. Interjú Fogarasi Gáborral.

Devizahitelesek

A Jobbik védelmet nyújtott be a végrehajtóktól rettegő devizahiteleseknek

A kilakoltatási moratórium alatt is folytatódnak a kilakoltatások, a tartozások mesterséges duzzasztása folyamatos, mindennaposak a végrehajtói túlkapások. A Jobbik nem csak a választásig, de a probléma megoldásáig megtiltana minden kilakoltatást.

A Jobbik együttműködési megállapodást írt alá az Adóskamarával

A Jobbik együttműködési megállapodást írt alá a jogászokat, civil érdekvédőket és banki károsultakat tömörítő Adóskamarával - jelentette be a párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Belföld

A baranyai Bogdásában az összes listás szavazat érvénytelen lett amit nem a Fideszre adtak le, pedig az egyéni voksoknál 41 iksz van az ellenzéki jelölteken, Pécsudvard 001-es körzetben 338 érvényes mellett 173 érvénytelen szavazat született.

Mert szétverték a közlekedés, mert leépítik az önkormányzatot, mert a haverok között osztják ki pénzeket, mert vidékfejlesztésnek hívják a vidékrombolást. Mert hazudtak neked.

Nagyobb mennyiségű élelmiszer-adományt kapott a komlói Fekete Láng Érdekvédelmi Egyesület, amit még e héten szétosztanának a rászoruló családoknak. Legalábbis ez olvasható az egyesület vezetőjének, Orsós Ferenc „Gogen”-nek a facebook-bejegyzésében.

Magyarország válaszúthoz érkezett, az emberek változást akarnak. Véget kell vetni a jelenlegi korrupt és arrogáns kormányzásnak, s egy új Magyarországért, a magyarságért tenni és küzdeni akaró kormányt kell az ország élére kinevezni. Nincs apelláta, el kell jönnie ismét 1848-nak, most vasárnap, 18.04.08-án.

Baranya megyében óriási munkanélküliség tombol, ami ahhoz vezetett, hogy a lakosság tömegesen indult meg a főváros vagy a nyugati országok felé. A megye 4-es számú választókerületének legesélyesebb ellenzéki jelöltjével, Andrics Alízzal beszélgettünk.

Életmód

Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.

Az együttes tavasszal csak három koncertet ad: március 17-én a győri Audi Arénában, március 24-én a debreceni Főnix Csarnokban, április 6-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában lépnek színpadra.

Sport

Phjongcshang 2018: több mint kétezer ember köszöntötte hétfő este a baranyai megyeszékhelyen Knoch Viktort és Burján Csabát, a phjongcshangi téli játékokról hazatérő olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolya váltó pécsi tagjait.

"Mindenki ezt kérdezi tőlünk, hogy milyen érzés, de még mi se tudjuk" - jelentette ki Burján. "Burján Csaba olimpiai bajnok. Még ízlelgetem. A név elé nem lehet írni, mint a doktort? Csak így mutatkoznék be".

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.