Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Hétfőn tüntetők zárják le a fél országot – erre ne autózzon!

Az M0-ás körgyűrű és az autópályák bevezető szakaszainak fizetőssé tétele miatt a szakszervezetek alighanem csak még vérmesebben készülnek hétfői tiltakozásukra. Most megmutatom azt a több mint hatvan főutat, amelyet javallott elkerülni, de van egy-két szavam a fizetőssé tételről is.

„A LIGA Tanács december 4-i ülésén úgy határozott, hogy miután a LIGA Szakszervezetek követelései nem teljesültek, a tárgyalások és a november 21-i demonstráció eredménytelen volt, 2014. december 15-én, 7.00-16.00 óra között, országszerte számos helyszínen félpályás útlezárást tart. A LIGA Szakszervezetek követelései között szerepel a korkedvezményes nyugdíj rendszerének meghosszabbítása, a kafetéria adóterheinek visszacsökkentése, a költségvetési törvény szociális partnerekkel történő érdemi megvitatása, az új Munka törvénykönyve munkavállalókra hátrányos rendelkezéseinek felülvizsgálata, és a sztrájktörvény visszaállítása” – olvasható a szervezet honlapján.

Ennek megfelelően a sajtó be is számolt az akció tényéről, én pedig kíváncsi lettem, hogy melyik utakat érdemes a hétfői – amúgy is zsúfolt – napon elkerülni. A szervezők honlapján ez idáig több mint hatvan helyet tüntetnek fel, és jelzik, hogy a LIGA és a tagszervezetei folyamatosan jelentik be a félpályás útlezárási helyszíneket, így a lista a rendőrségi egyeztetések után, a tudomásulvétellel bővülni fog.

A feszült belpolitikai helyzet miatt nem csodálkoznék, ha alkalmasint az 1990-es taxisblokádhoz hasonló zűrzavar bontakozna ki; a szervezők kezére játszik az az össznépi elégedetlenség is, amely az M0-ás körgyűrű és az autópályák bevezető szakaszainak rajtaütésszerű fizetőssé tétele miatt kezd kialakulni.

Érintettként magam is osztozom az autósok aggodalmában. Tegyük fel ugyanis, hogy – esetemben valós a példa – a Nógrád megyei Szandaváraljára akarok eljutni a budapesti Papp László Sportaréna környékéről. Eddig a Hungária körútról szépen rámentem az M3-as autópálya kivezető szakaszára, és a Budapest vége-tábla után egyetlen kilométerecske után rákanyarodtam az M0-ásra, hogy onnan bolhaugrásnyi 1,4 kilométer után ráfordulhassak a 2-es útra. Mármost e kétszer nyúlfarknyi szakasz megtétele januártól egy tíznapos autópálya-matrica árába, háromezer forintba fog fájni. Pontosan másfélszer annyiba, mint a 80 kilométeres össztávolságra vetített benzinpénz, így 2000 helyet 5000 forintba fog kerülni az út, ami miatt roppant ideges autós – és nem mellékesen: nyűgös választópolgár – leszek.

Amúgy meg érdekelne, hogy mikortól autópálya az M3-as kivezető szakasza. A Hungária körúti felüljárótól a Budapest-tábláig már az, miközben itt csak 80 kilométer/órával szabad haladni? Vagy csak a Budapest vége-táblától – ahonnan viszont még jó darabig csak 100 kilométer/órával szabad közlekedni?

Ha tehát már fizetni kell, méltányosabb volna a megtett út alapján kiköhögni az összeget – igaz, ehhez fizetőkapuk kellenének, azokról meg ugyebár tudjuk, hogy „nem autó-, hanem focipályákra valók”. Ami igaz, az igaz: utóbbiból mostanában épült is néhány az országban.

Szőnyi Szilárd – http://valasz.hu/
 

Pécs

A BIOKOM NKft. közleménye szerint útlezárásokra számíthatunk kedden és szerdán.

Az amatőr kifejezést általában az alsóbb ligákra használjuk, de Pécsett a megyei bajnokságok alatt is aktívan zajlik az élet.

A Csorba Győző Könyvtárat és fiókkönyvtárait kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkező olvasók használhatják, a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatják az intézményt.

8 darab új térfigyelő kamerát telepítettek az elmúlt hetekben Pécsett a keleti városrészben. Ezzel 130 fölé nőtt a bűnmegelőzésben és a szabálysértések gyors felderítésében segítséget nyújtó eszközök száma a városban.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt rendeltek el nyomozást három, a Tettye Forrásház Zrt. korábbi, az előző városvezetés idején történt ügye miatt - tudatja közleményben a pécsi önkormányzat.

Belföld

A Jobbik IT elnökével, Keresztesy Gergővel pécsi látogatása kapcsán beszélgettünk a fiatalokat érintő legfontosabb ügyekről.

Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten, ahol több fontos ügyben is szavazni fognak.

A kozosalap.hu oldalra feltöltött vitaanyagot június 30-ig bárki véleményezheti, ezután véglegesítik a szöveget, amelyet az előválasztáson minden párt minden jelöltjének vállalnia és képviselnie kell majd az előválasztáson.

Nem kellett sokat várni, hogy a „kereszténydemokrata” kormánypárt az egyházfőbe is beleszálljon

A visszalépés gondolata a Jobbik elnökének egy korábbi interjúját követően kapott szárnyra, amikor is azt nyilatkozta, hogy őt leginkább Karácsony Gergely tudná kiegészíteni.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.