Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Fogarasi: Egy Jobbik honban mindenki otthon van

Egy Jobbik honban mindenki otthon van.

Jól gondolom, hogy egy politikus számára is megindító, amikor – akár farkasordító hidegben – az utcán hontalant lát?

Szívszorító, hogyne lenne, egyúttal dühítő: hogy fordulhat elő az, hogy bárki közülünk ne tudjon magának egy fűtött helyen megvetett ágyat és egy zárható szekrényt. Figyelemmel kísérem olyan civil szervezet tevékenységét, aki segíteni igyekszik az utcára került embertársainkon, szomorú sorsok százaival szembesülnek és sok esetben szélmalomharcot vívnak.

Oly sok oka lehet, hogy elveszítik otthonukat az emberek.

Magam sem vállalkoznék most arra, hogy ezeket lajstromba vegyük, de példaként idézem a devizakárosultakat vagy a rosszul végződött házasságok, elválások érintettjeit. Az meg végtelenül elkeserítő, hogy sok esetben ezeknek az ügyeknek gyerekek is elszenvedői, akik ilyen élethelyzetben elszakadnak szüleiktől és otthonokba kerülnek.

A Jobbiknak és Önnek személy szerint a lakhatás biztosítása kiemelten fontos programja.

Úgy fogalmazunk, hogy történelmi jelentőségű lakhatási és otthonteremtési víziónk van. Ne felejtsük el, hogy ezek bizonytalansága is oka a kivándorlásnak, hiszen akár a fiataloknak, akár az otthonát elvesztett embereknek elérhetetlenül magasak az albérlet árak. A Jobbik ezen változtatna programja segítségével. Ennek értelmében a résztvevők a piaci ár akár harmadáért bérelhetnének lakást, majd pár év után azt bekerülési értéken vásárolhatnák meg igen kedvező, teljes mértékben kamattámogatott, állami hátterű forinthitel segítségével. Új bérlakásokat, házakat és vidéki otthont teremtenénk, ami lendületet adna az építőiparnak.

A jelenleg rendelkezésre álló, de üresen álló ingatlanvagyon kihasználatlansága tékozlásnak tűnik.

A Jobbik kormányra kerülve eljár annak érdekében, hogy lajstromba vegye az üresen álló hazai ingatlanvagyont, s megvizsgáljuk, hogy a több százezer üres hazai lakás és ház mekkora hányada vonható be az otthonteremtési programba. A munkába minősített hazai vállalkozókat és beszállítókat vonnánk be.

Mikorra valósulhat meg ez az elképzelésük?

Számításaink szerint a programunk segítségével 2024-ig a társadalmi beilleszkedésre hajlandó magyarok lakhatása megoldhatóvá válna. Senkit sem hagyunk fedél nélkül. Ismeri a dalt: „... soha ne felejtsd el azt, hogy öröm vagy valakinek, hiszen soha nem vagy magad...".

 

Pécs

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével, valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.

A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A BIOKOM kéri az érintett lakosságot a szükséges intézkedések elvégzésére, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb.

Többen is felhívták az elmúlt napokban Mellár Tamást, aki azzal vált a hírek főszereplőjévé, hogy a Párbeszéd-frakcióba beülve megmenti annak létét. Szabó Tímea, a képviselőcsoport vezetője azt állította, más baloldali , elsősorban liberális ellenzéki politikusok le akarták beszélni Mellárt a csatlakozásról.

Felkészült a kritikákra, de nem tartja árulásnak Mellár Tamás független parlamenti képviselő azt, hogy beszáll Párbeszéd párt országgyűlési frakciójába.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Még szombaton történt, hogy Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával. Mindketten meghaltak.

Jól indul a 2018-2022-es parlamenti évad. Z. Kárpát Dániel gyakorlatilag üres kormánypárti széksorok előtt volt kénytelen elmondani a napirend utáni beszédét. Ezzel a nemes gesztussal kezdte meg a munkáját a negyedik Orbán-kormány.

A baranyai lány nem tudta, hogy terhes. A történetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala számolt be: „Nem várt fordulat lepte meg bajtársainkat Baranya megyében.”

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet. Ellenzéki pártok a Jobbikkal az élen évek óta szorgalmazzák, hogy a kormány indítson nagyszabású bérlakás-építési programot, de hiába.

Szétrohadt, rozsdaette mentőautóról szóló videót tett közzé tegnap Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Ezekkel a kocsikkal kellene súlyos beteg, gyors segítségre szoruló emberekért menni. Az Országos Mentőszolgálat vezetése szerint azonban ez egyáltalán nem veszélyes.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Nem adták meg a pécsiek gólját az utolsó előtti fordulóban, a tabellán átvette a vezetést a Mészáros Lőrinc üzlettársa által támogatott csapat. A szurkolók összetűzésbe kerültek a rendőrökkel.

A stadionokra költött súlyos milliárdok tekintetében még kínosabb: ingyen buszoztatás és ingyenjegy is jár, csak valaki menjen már a kupadöntőre szurkolni a Felcsútnak

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.