Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Brüsszel: Magyarország takarítson fel Matolcsy után

Brüsszel elkészítette az országspecifikus ajánlásait. Magyarország számára olyan hét pontot állítottak össze, amellyel szinte nulláznák a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitikát.

Az Európai Bizottság minden tagállam számára elkészítette az országspecifikus ajánlásait, Magyarországnak egy hét pontból álló programot készített. A gazdaságpolitikába Brüsszelnek nincs közvetlen beleszólása, a válság azonban rávilágított, hogy a tagállamoknak össze kell hangolniuk a gazdaságaikat, ezért a bizottság nem kötelező ajánlásokat fogalmaz meg.

Az Európai Bizottság szerint a kormány által áprilisban elkészített konvergenciaprogram a 2014–2016 közötti időszakra "nagyjából megalapozott", de 2017-re már úgy látják, hogy a kormány "túl optimista". Szerintük a kormány képes ugyan tartani a hiányt, de csak a felszínen. A költségvetés valódi mozgását jelző strukturális egyenleg már 2014-ben is eltér a kormány által remélttől, de 2016-ban és 2017-ben tovább romlik.

A bizottság ajánlásai arra vonatkoznak, hogy Magyarország hosszú távon is képes legyen kordában tartani a költségvetése hiányát. Az ajánlások közt több olyan is van, amelyek a Matolcsy György gazdasági minisztersége (2010–2013) alatti költségvetési kiigazítások velejét adták (ezeket vastagon szedtük):

  1. Államháztartás: A kormány erősítse meg az idei költségvetési intézkedéseit, mert a kormány által remélt adósságszinthez képest 0,9 százalékponttal nagyobb lehet év végére az államadósság. A kormány szélesítse ki a korábban meggyengített Költségvetési Tanács feladatkörét.
  2. Bankok: Állítsa helyre a hitelezést többek közt a bankokra rótt terhek átalakításával. A pénzügyi tranzakciós illetéket (sárgacsekk-adó) alakítsa át úgy, hogy a lakosságot ne riassza el a bankoktól, ha megtakarításról vagy csak bankkártya-használatról van szó. Tegye hatékonyabbá a csődeljárást.
  3. A társasági adó legyen egységesebb, amely "érdekében többek között vezesse ki a torzító hatású különadókat". Csökkentse az alacsony keresetű munkavállalók adóterhét (egykulcsos adó).
  4. Az állami foglalkoztatási szolgálat hatékonyabban működjön. A fiatalok számára hozzanak létre mentorhálózatot, vizsgálják felül a közmunkaprogramot abból a szempontból, hogy az mennyire hatékonyan vezet vissza a munkaerőpiacra. Vizsgálják meg a munkanélküli-segély folyósítási idejének meghosszabbítását. Legyen a gyerekekre és a romákra összpontosító, szegénységet csökkentő program.
  5. Fokozza a versenyt, bontsa le az adminisztratív akadályokat, tegye átláthatóvá a közbeszerzéseket.
  6. Alkosson stratégiát a korai iskolaelhagyás ellen (16 éves tankötelezettség). Hajtson végre felsőoktatási reformot, amely nagyobb arányban teszi lehetővé a felsőfokú végzettség megszerzését, különösen a hátrányos helyzetű tanulók számára (felsőoktatási költségtérítés – tandíj).
  7. Vizsgálja meg az energiaár-szabályozás beruházásösztönző és versenyre gyakorolt
  8. hatásait a villamos energia és a földgáz piacán (rezsicsökkentés). A nemzeti szabályozó hatóság legyen független. Legyen lakásfelújítás az energiahatékonyság érdekében. Vizsgálja felül a tömegközlekedési rendszert, szorítsa le a költségeket, és vizsgálja felül a díjakat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált a bizottság ajánlásaira. Szerintük Brüsszel és a magyar kormány törekvései egybevágnak, viszont szerintük a bizottság újra kiadta a tavalyi felsorolást, amely nem veszi figyelembe "azt a nyilvánvaló javulást, amely a magyar gazdaságban az elmúlt évben bekövetkezett". A kormány több ponton nem ért egyet, amit kedd estig jeleznek majd Brüsszelnek – írták.

Az ajánlásokat a bizottság fogalmazza meg, de a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács hagyja jóvá június végén. A minisztérium szeretné elérni, hogy ne a bizottsági verzió legyen a végleges.

www.origo.hu

Pécs

Borkai hülyének nézi a választókat és ugyanúgy fideszes maradt, ahogy eddig

A Fidesz és Orbán Viktor morális szégyene, hogy polgármesteri székében marad a súlyos korrupciós-, valamint drogbotrányba keveredett Borkai Zsolt - áll a Jobbik legfrissebb közleményében.

Vasárnap reggel Pécsen dulakodás történt. Az ATV riporterét hátba vágták, kamerájában pedig 100 ezer forintot meghaladó kár keletkezett.

A megye helyzetéről, a kampányról és a választások kimeneteléről a Jobbik Baranya megyei listavezetőjét, Schwarcz-Kiefer Patrikot kérdeztük.

Négy év börtönre súlyosbították a korábbi fideszes képviselő büntetését

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében Mengyi Roland hatodrendű vádlott ügyében súlyosbította az elsőfokú ítéletet, háromról négy év letöltendő börtönre - írja a Hírösvény nyomán a 24.hu.

Félmilliárd forintos munkásszálló épül Pécsen

Több mint 370 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 485 millió forintból egy, közel száz főt befogadó munkásszállót alakítanak ki Pécsen - jelentette be szerdán Pécsen Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Bizonyára jól emlékeznek még a 2017-18-as plakátháborúra. Szinte nem lehetett találni az országban olyan jobbikos óriásplakátot, amit ne firkáltak volna össze, hogy hogy nem, Záhonytól Nagykanizsáig - gyakorlatilag ugyanazzal a szöveggel. Nem is sokáig maradt titokban a dolog, kiderült, hogy központi utasítás alapján rongálják az ellenzéki párt kampányanyagait.

A jobbikos feljelentések nyomán végül a rendőrségnek is állást kellett foglalnia. Így derült ki, hogy a kampányanyagok összefirkálása belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

A Jobbik a hétvégén tartotta évadnyitóját, ahol Sneider Tamás elnök a személyét és családját ért támadásokra, rágalmakra reagálva elmondta, hogy a legerősebb ellenzéki párt nem fog meghátrálni.

Ahogy arról beszámoltunk, egy összellenzéki sajtótájékoztató keretében politikusok arra kérték a MÁV-ot, hogy ne alkalmazza a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozást.

Tizenegy éves negatív rekordot döntött a végzettség híján az iskolakaput maguk mögött hagyó fiatalok aránya Magyarországon.

A diákok jól beolvastak a helyettes államtitkárnak.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.