Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Az összeomlás kezdete

Sajtótájékoztatón értékelte a keddi közgyűlésben történteket Gyimesi Gábor és Fogarasi Gábor, a Jobbik két pécsi önkormányzati képviselője.

Fogarasi Gábor a bérunióval kapcsolatos támogató kezdeményezésüket említette, amelyről kiderült, hogy közgyűlési tárgyalását nem támogatta a polgármester Páva Zsolt, így egyéni képviselői indítványként próbálta napirendre vetetni. Az előterjesztést az ellenzéki képviselők támogatták, azonban a Fidesz frakció egyik fele nemmel szavazott, másik fele tartózkodott, sőt két olyan képviselőjük is akadt, aki semmilyen gombot nem nyomott meg a szavazáskor. Fogarasi Gábor közölte, fizetett hirdetésben hozza nyilvánosságra a neveket, és mindegyikhez mellékeli az illető képviselő telefonszámát is, hogy a választópolgárok megkérdezhessék tőlük, miért nem támogatnak egy ilyen javaslatot, miközben minden második napirendi pontnál az elvándorlást említik a város egyik legnagyobb problémájának.

Gyimesi Gábor egyszerűen pénzszórásnak és összeomlás előtti állapotnak nevezte azt, ami Pécsett folyik, mindez kísértetiesen emlékezteti az EKF előtti állapotra, amikor fokozatosan kezelhetetlenné duzzadt a város hiánya. Mint mondta, a 2016-os költségvetés tervezésekor, illetve többszöri módosításakor már körvonalazódott, hogy hárommilliárd forintos hiánnyal kell megküzdenie a városnak, de csak májusban, az önkormányzati cégek beszámolóikor derült ki, hogy ez további kétmilliárd forinttal nő. Ennek a kétmilliárdnak a kezelésére találta megoldásnak a városvezetés a repülőtér értékesítését.  Gyimesi Gábor szerint a probléma oka a folyamatosan felültervezett bevételi oldal a költségvetésben, illetve hogy a városi cégek felelőtlenül gazdálkodnak, emellett többmilliós prémiumokat fizetnek ki a felső vezetői rétegüknek. Precízebb ellenőrzésekkel ezek a folyamatok megállíthatóak lehettek volna, fejtette ki.

Pécs

Folyik az utcán a "rabszolgatörvény" elleni tiltakozás, közben a Jobbik képviselői helyi szinten szorgalmazzák, hogy az önkormányzati cégek ne alkalmazzák az éves 400 túlórát, valamint a 3 évre elhúzódó munkaidőkeretet. Eddig minden Fidesz által vezetett városban lesöpörték a javaslatot, csak Pécsett nem.

Úgy látszik a baloldali pártok nem kérnek Mellár irányításából, saját kezükbe vették a polgármester-jelölt kiválasztását, ami vélhetően az MSZP-P támogatásával mandátumott szerzett, magát konzervatív függetlennek mondó Párbeszéd frakcióban ülő politikusnak nem tetszik.

Folytatjuk címmel tartott sajtótájékoztatót tegnap Gyimesi Gábor, a Jobbik pécsi elnöke, melyen közölte, a Jobbik folytatja az utcai demonstrációkat a demokráciát teljesen eltiporni készülő kormányzattal szemben.

Tóth Bertalan bejelentette, az EP-választásokon az ellenzék közös listát állítson a Fidesszel szemben, mert így jobb eredményt érhetnek el, több képviselőt juttathatnak az Európai Parlamentbe. Ezt természetesen a Jobbik utasította el elsőként. De mi lehet a Javaslat hátterében?

Kedden három nagy szakszervezeti konglomerátum, valamint a PDSZ eljuttatta a kormányfőnek az érdekvédők 4 pontos követelését, amely a rabszolgatörvény eltörlése mellett a tisztességes bérezést, a rugalmas nyugdíjkasszát, valamint a sztrájktörvény felülírását is megnevezi.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Ahogy arról beszámoltunk, egy összellenzéki sajtótájékoztató keretében politikusok arra kérték a MÁV-ot, hogy ne alkalmazza a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozást.

Tizenegy éves negatív rekordot döntött a végzettség híján az iskolakaput maguk mögött hagyó fiatalok aránya Magyarországon. A szakma vagy érettségi nélkül a köznevelés világából kilépők magas számának problémájára, a versenyképesség ebből is fakadó elégtelenségére, egyes peremhelyzetű térségek humánerőforrás-vagyonának iszonyatos lepusztulására a Jobbik régóta figyelmeztet.

A diákok jól beolvastak a helyettes államtitkárnak.

Minden diktatórikus rendszer megdöntésének pillanata rendszerint olyan eseményhez köthető, amely önmagában értelmezhetetlen, ha az előző évek, évtizedek folyamatait nem ismeri az ember.

"Szerettem volna megtudni, miért nem kíván a kormány a gyermekvállalás kapcsán minden szülőnek vagy leendő szülőnek üzenni, miért csak a kormánypártiakat kívánják megszólítani?"

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.