Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Az aradi 13 tábornokról emlékezünk ma, október 6-án

Számos megemlékezést és több konferenciát tartanak az október 6-ai nemzeti gyásznapon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra, és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős miniszterelnökére emlékezve.
 
A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) által szervezett központi rendezvénysorozat délelőtt 9 órakor a Parlament előtti Kossuth téren kezdődik, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját. A megemlékezők innen átvonulnak a Batthyány-örökmécseshez. Ezt követően, 11 és 16 óra között bárki leróhatja kegyeletét gyertyagyújtással az egykori miniszterelnök vesztőhelyénél, ahol délután 4 óráig katonai díszőrség áll.
 
A Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál emlékműsort tartanak, Simicskó István honvédelmi miniszter mond beszédet. A megemlékezés után megtekinthető lesz Batthyány Lajos és családja nyughelye. A megemlékezők déltől középiskolásokkal együtt rendhagyó történelemórán vehetnek részt a Fiumei úti sírkertben.
   
Áder János köztársasági elnök a Somogy megyei Újvárfalván mond emlékező beszédet, és koszorút helyet el a Noszlopy-kúriánál rendezett megemlékezésen. Simicskó István honvédelmi miniszter a fővárosi Petőfi-laktanyában tartandó ünnepségen is beszédet mond. 
 
A központi megemlékezések keretében este 6 órakor a Ludovika kápolnában Biró László katolikus tábori püspök emlékmisét celebrál, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora pedig beszédet mond. Mindemellett az október 6-ai nemzeti gyásznaphoz kapcsolódóan a fővárosban a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) két konferencia szervezésében is közreműködik.
 
Délelőtt 9 órakor a budai Várban, a Kapisztrán téren található múzeum épületében Hermann Róbert főtanácsos, a HIM parancsnokának tudományos helyettese nyitja meg a Háborús hétköznapok című, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal közösen szervezett kétnapos nemzetközi konferenciát.
   
A HIM és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös, az aradi vértanúk tiszteletére rendezett konferenciája 11 órakor kezdődik. Itt köszöntőt mond Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, s beszédet mond Schmitt Pál volt köztársasági elnök.
   
Emellett országszerte több településen emlékeznek meg gyertyagyújtással, koszorúzással, ünnepséggel az aradi vértanúk emléknapján. Megemlékezéseket tartanak többek között Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsen, Egerben, Gyulán, Szerencsen, Kaposváron, Keszthelyen, Szolnokon, Szegeden, Szombathelyen, Miskolcon. 
   
A határokon túl is megemlékeznek az aradi vértanúkra. Romániában, az aradi vesztőhelyen tartandó ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vesz részt.Kárpátalján Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa Nagyszőlősön a Perényi-emlékműnél a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által szervezett ünnepségen mond beszédet.
 
Szlovákiában a pozsonyi Kecskekapui evangélikus temetőben, míg a szerbiai Elemér településen Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál emlékeznek vajdasági politikusok az aradi vértanúkra. Október 6-át 2001-ben nyilvánították a magyar nemzet gyásznapjává.
 
Forrás: MTI

Pécs

Nemcsak az egészségügyben volt megpróbáltatásokkal teli év 2020, de a helyi politikában is. A városvezető szivárványkoalíció kettészakadni látszik, aminek a legnagyobb nyertese a Fidesz lehet. Ennek okait szeretnénk elemezni egy kicsit, rávilágítani egy-két elfeledett dologra.

Vajon mi lehetett az oka a vendéghiánynak s az elhúzódó licitnek?

Máskor is gyűjtött aláírást a Fidesz a homoszexuálisok felvonulása kapcsán, vagy csak most, amikor nem ők vezetik a várost? Emlékeim szerint a Fidesz kormányzása alatt, fideszes (fő)városvezetés mellett Budapest hosszú éveken keresztül helyt adott ezeknek a rendezvényeknek.

Azt szerintem mindenki tudja, hogy a képen Orbán Viktor látható Dr. Hoppál Péter társaságában a várban kialakított rezidencián, melyre az adófizetők pénzéből milliárdokat költött a kormány. Én arra lennék kíváncsi min könyököl a miniszterelnök.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

A Jobbik szerint "mindenkit bedarál Orbánék oktatáspolitikája", amely cselédnek tekinti a pedagógusokat, a szülőket és a gyerekeket is.

98,77 %-os feldolgozottságnál 56,29 %-on áll Kálló Gergely, az összellenzéki támogatással indult jobbikos jelölt a Fejér megyei 4-es választókerületben rendezett időközi választáson. A függetlenként indult fideszes jelölt 37,72 5-on áll.

Niedermüller Péter, a DK politikusa, Budapest VII. kerület polgármestere szerint „rémisztő képződmény” a fehér, keresztény, heteroszexuális férfi – meg persze a nők is. Borzalmas.

Csütörtöki ülésnapján tárgyalta a magyar parlament Észak-Macedónia NATO-csatlakozását, a vitában ellenzéki képviselők hozták fel Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyét, akit a hazájában korrupció miatt jogerősen börtönre ítéltek. A magyar diplomácia hathatós segítségével szöktették meg Budapestre és elég megkérdőjelezhető módon jutott menedékjoghoz.

Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn azonnali kérdéssel fordult az Orbán-kormányhoz, hogy támogassa a kabinet is azt az európai polgári kezdeményezést, amely az uniós források korrupt felhasználásnak visszaszorítását célozza.

Életmód

Egri csillagok - Csatabéli előkészületek hitelesnek hatóan, de mégse dokumentarista jelleggel

Manapság nagyon sok sorozat és film nem tudja eldönteni, hogy inkább történelmi vagy fikciós sorozat akar lenni, gyakran inkább mindkettő. E véleménycikkben azt vesézem ki, hogy ez ma már sajnos a politikába és a mindennapi életbe, s a kulturális térbe is lassan beszivárog.

Egri csillagok - Csatabéli előkészületek hitelesnek hatóan, de mégse dokumentarista jelleggel

Manapság nagyon sok sorozat és film nem tudja eldönteni, hogy inkább történelmi vagy fikciós sorozat akar lenni, gyakran inkább mindkettő. E véleménycikkben azt vesézem ki, hogy ez ma már sajnos a politikába és a mindennapi életbe, s a kulturális térbe is lassan beszivárog.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.