Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Őszöd lényege, a sterilizált tőkeáramlás

Akkor, ha már nem tud szakítani a politikai közbeszéd Őszöddel, és a média dugig van a témával, néhány dologra felhívom a figyelmet, mert egyetlen újságíró sem merte azt még megkérdezni, hogy a titkosszolgálatoknak, egyáltalán miért kellett a beszéden “dolgozniuk”, jelentést írniuk?

Mert, ha csak arról lenne szó, hogy egy kongresszuson, egy miniszterelnök bevallja azt, amit egyébként mindegyik megtesz a sajátjai körében, nem gondolva a trágár beszéd okozta sokkra, jelentéktelennek is mondható, nemzetbiztonsági szempontból.

Hát tisztelt honfitársaim a beszéd egyes mondatai nem szabadott nyilvánosságot kapjon, mert az a merénylet végrehajtását meggátolta volna.
Néhány lényeges mondat így is maradt a megvágott anyagban, kiemelem ezeket.

“12-15 ember fér az asztalhoz, ennyi tehetségünk van”, “nehogy a választási kampányban előkerüljenek olyan papírok, melyből kiderüljön, mire készülünk.” “kibaszott sok elemzést el lehet még végezni, hogy melyik társadalmi csoport, hogy fogja végezni”, “reform vagy bukás”, “történelmet csinálunk, csinálunk-e valami nagyot, jöttek párak és meg merték csinálni”, „lesznek majd tüntetők, de majd megunják, azt haza mennek”,”50miliárdunk van, és nem mondom meg, hogy mennyire van szükségünk”.

Akkor értelmezzük a mondatokat, a tények tükrében: Magyar Nemzeti Bank, akkori mérlegadatai szerint 50milliárd a devizatartalék. 2008 EU/IMF hitel-megállapodás után 1340milliárd. Hiszen a devizában nyilvántartott és eladósított lakosság hiteleinek forintra való konvertálása helyett, a Magyar Állam befektette a Magyar Nemzeti Bankba és forint elleni manipulációra használta fel a forrást.

A lesznek, majd tüntetők, részt sokan félreértelmezték, hiszen nem ara gondolt az akkori miniszterelnök, hogy, ha nyilvánosságra kerül a beszéde, tüntetni fognak, mert az szinte biztos volt, hanem a devizában nyilvántartott lakosság egyre ellehetetlenültebb helyzetben lévő rétegei kezdik meg az országban a demonstrációkat. Ennek tudatában és, hogy ne egyszerre dőljenek be a hitelek, dolgozták ki a különböző türelmi vagy biztosítási konstrukciókat.

“Melyik társadalmi csoport, hogy fogja végezni”... igen ezt már tapasztaltuk és megtapasztaljuk napjainkban is, hiszen közel négyezer ember lelte halálát, a tönkrement vállalkozások, a már végrehajtott, kilakoltatott szétszakított családok, nem beszélve a mára már a lakosság közel felét érintő el lehetetlenült állapot, igazolja a feláldozhatóságra felépített, kormányokon átívelő pénzügyi stabilitási programok létét.

Az okozott kár, akkora, hogy mára már a magyar társadalom egészének súlyos veszteségeket okoz, hiszen az elértéktelenedett, ingó és igátlanok, a tönkrement vállalkozások, a lakosság közel felére nehezedő állami fedezettel történő UZSORA megbénítja a belső piacot.

Összefoglalva: Őszöd lényege, a sterilizált tőkeáramlás “lemagyarított” és Magyarországon alkalmazni kívánt merényletsorozat kitervelése.

Grell Antal
B.É.CS.
magyartudat.com
 

Pécs

Viszlát a sitten, Döbrögi

„Viszlát a sitten, Döbrögi” felirat fogadja egy hétig Orbánt a várnál

Az ellenzéki jelöltek, akik a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben indulnak, leadták a szükséges számú aláírást, Péterffy Attila csapata, tehát teljes. De hol a Fidesz?

A jobbikosok visszavitték a törvénytelenül kihelyezett terézvárosi fideszes plakátokat a Lendvay utcába

Budapesten, Terézvárosban a Fidesz négy nappal a hivatalos kampány kezdete előtt, törvénytelenül kihelyezte plakátjait. A Jobbik ma helyreállította a városképet.

Gábor Európa egyik legkeményebb üzleti környezetében szerzett cégvezetői tudást, melyet szülővárosa, Pécs szolgálatába szeretne állítani.

Fogarasi Gábor már most is olyan képviselőként dolgozik, akinek hivatásában az egyik legfontosabb érték a nyilvánosság és a város tevékenységeinek átláthatóvá tétele, hiszen ebben a tekintetben is nyugodtan kijelenthetjük, hogy városunk soha nem látott mélységekben van.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Bizonyára jól emlékeznek még a 2017-18-as plakátháborúra. Szinte nem lehetett találni az országban olyan jobbikos óriásplakátot, amit ne firkáltak volna össze, hogy hogy nem, Záhonytól Nagykanizsáig - gyakorlatilag ugyanazzal a szöveggel. Nem is sokáig maradt titokban a dolog, kiderült, hogy központi utasítás alapján rongálják az ellenzéki párt kampányanyagait.

A jobbikos feljelentések nyomán végül a rendőrségnek is állást kellett foglalnia. Így derült ki, hogy a kampányanyagok összefirkálása belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

A Jobbik a hétvégén tartotta évadnyitóját, ahol Sneider Tamás elnök a személyét és családját ért támadásokra, rágalmakra reagálva elmondta, hogy a legerősebb ellenzéki párt nem fog meghátrálni.

Ahogy arról beszámoltunk, egy összellenzéki sajtótájékoztató keretében politikusok arra kérték a MÁV-ot, hogy ne alkalmazza a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozást.

Tizenegy éves negatív rekordot döntött a végzettség híján az iskolakaput maguk mögött hagyó fiatalok aránya Magyarországon.

A diákok jól beolvastak a helyettes államtitkárnak.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.