Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Sport

Több mint ezer futót várnak a Pécs-Harkány országúti versenyre

A dél-dunántúli régió egyik legnagyobb tömegsport-rendezvényének számító esemény hétfői sajtótájékoztatóján Freier Balázs, a rendező Pécsi Vasutas Sportkör atlétikai szakosztályának vezetője elmondta, a vasárnapi eseményen az összlétszám kísérőkkel együtt a háromezret is meghaladhatja.

Labdarúgó NB I - Újpesten nyert a Pécs

A forduló előtt még sereghajtó PMFC-Matias meglepetésre nyert Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak két piros lap miatt kilenc emberrel fejezték be az összecsapást.

Sípszó előtt: Újpest FC - PMFC-MATIAS

A felkészülés a végéhez érkezett. Órákon belül eljön a pillanat, amikor fel kell mondani a tanult leckét. Az újpesti, idegenbeli meccsel a PMFC-MATIAS számára is megkezdődik a 2014-2015-ös futballidény első tavaszi, amúgy harmadik felvonása.

Tornagyőzelem Pakson

Február 14-én, szombaton Pakson rendeztek meg egy ötcsapatos U12-es tornát, amelyen a PMFC-MATIAS korosztályos együttesén kívül részt vett még a Paksi FC, a Paks Atomerőmű SE, a Bajai LSE és a törökbálinti együttes.

Női kosárlabda EK - Pécsi hátrány a nyolcaddöntőben

A Pécs hazai pályán hét ponttal kikapott a török Besiktastól a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Eredmény: PEAC-Pécs - Besiktas (török) 56-63 (20-18, 12-16, 14-9, 10-20). A magyar csapat legjobb dobói: T. Jovanovic 21, Williams 14, N. Jovanovic 10

Bővült a PMFC stábja

A korábbi atléta, Jure Bozinovic szerződtetésével véglegessé vált a szakmai stáb. A horvát szakember azonban nem csak a felnőtt csapatnál fog tevékenykedni.

Robert Jarni a PMFC-re koncentrál

A közelmúltban olyan sajtóhírek láttak napvilágot, miszerint a PMFC-MATIAS vezetőedzője, Robert Jarni lehet a horvát U19-es válogatott új trénere. A váltás azért is lenne meglepő, mert a korábbi klasszis labdarúgó csak nemrég „ült le”a pécsi kispadra

Győzött Pécsen a férfi kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra legyőzte az egyiptomi csapatot a pécsi barátságos mérkőzésen. Az örökmérlegben egy döntetlen és a mostanival együtt 14 magyar győzelem áll.

Az évszázad mérkőzése

Az évszázad mérkőzésének nevezett meccset 1953. november 25-én játszották a londoni Wembley arénában. A magyar “Aranycsapat” idegenben aratott elsöprő győzelmet a 90 éve veretlen angol nemzeti válogatott felett barátságos mérkőzésen.

Oldalak

Pécs

Csak néhány pécsi polgár jelent meg tegnap a Városházán a közmeghallgatáson, közülük mindössze hárman intéztek kérdéseket a város vezetőihez. Illetve csak az alpolgármesterekhez és a főépítészhez lehetett kérdést intézni, hiszen polgármester úr nem jelent meg ezen az alkalmon.

Megkezdődött Pécs város közgyűlésének novemberi ülése, és már a napirend előtti felszólalások során felkaphatta a fejét, akinek füle van a politikához. Fogarasi Gábor felszólalásával kezdődött, aki a 22-es busz fordulójának veszélyességére hívta fel a figyelmet.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ami nem magunk akaratából történik. Gondolok olyanokra, mikor pont akkor kapunk mindenhol piros lámpát, pont akkor öntöm le magam kávéval, pont akkor ugrál össze szeretett háziállatunk, amikor nem kellene elkésni a munkából.

Kósa: "Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat... Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során."

Sok véleményt, írást kapunk, és ez adta az ötletet, hogy fiatal olvasóinknak lehetőséget biztosítunk, hogy oldalunkon megjelenhessen cikkük. Először Németh Gergely írását tesszük közzé.

A kormányzat eltaposná a hazai közoktatás fajsúlyos részét jelentő – mintegy negyedmillió nappali rendszerben oktatott diákot, huszonötezer főállásban foglalkoztatott tanárt, számos egyéb munkakörben alkalmazott dolgozót felölelő – szakképzési rendszer megmaradt szabadságának utolsó darabjait.

A hatalom személyiségtorzító hatása közismert. Nem tudom elképzelni, hogy az angol királynő szotyolát köpköd a híres ascoti lóversenyen, hogy bármelyik civilizált ország vezetője a parlamentben a neki feltett kérdésekre szinte soha nem válaszol...

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.