Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Sport

Paralimpia: az erőemelő Tunkel Nándoré az első magyar érem

Az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján, így övé a magyar küldöttség első dobogós helye.

Két pécsinek szoríthatunk a riói paralimpián

Szeptember 7. és 18. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a paralimpiai játékokat, amelyen a két pécsi úszó közül időrendben elsőként szeptember 9-én Konkoly Zsófiának, 11-én pedig a kétszeres paralimpiai bajnoknak, Sors Tamásnak is szurkolhatunk.

Bronz lett a pécsi úszó jutalma

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpia úszóversenyeinek keddi napján.

Kétszer verte Phelpset a pécsi fiú

Cseh László és Kenderesi Tamás is fináléba jutott a 200 méter pillangó hétfői elődöntőjéből a riói olimpián.

Az NB 1-ben három meccs lesz ma

Szombathelyi Haladás első szezonbeli győzelmét igyekszik megszerezni a Budapest Honvéd ellen 18 órától.

Pécsi sportolók olimpiai menetrendje

Elkészült a pontos magyar versenyprogram a riói olimpián, így kiderült, mikor szerepelnek a pécsi sportolók.

Hajrágóllal nyerte a nyitómérkőzést Franciaország

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott házigazda francia csapat hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a román válogatottat a labdarúgó Európa-bajnokság pénteki nyitómérkőzésén.

Elhunyt Muhammad Ali - 74 évet élt - Videóval

Szombat hajnalban elhunyt Muhammad Ali, minden idők talán legnagyobb bokszolója, világ- és olimpiai bajnok ökölvívó, a sportág talán legnagyobb legendája

Oldalak

Pécs

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével, valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.

A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, 00:00 órától hajnal 6:00-ig. A BIOKOM kéri az érintett lakosságot a szükséges intézkedések elvégzésére, pl.: ablakok becsukása, növények letakarása, szabadban száradó ruhák beszedése stb.

Többen is felhívták az elmúlt napokban Mellár Tamást, aki azzal vált a hírek főszereplőjévé, hogy a Párbeszéd-frakcióba beülve megmenti annak létét. Szabó Tímea, a képviselőcsoport vezetője azt állította, más baloldali , elsősorban liberális ellenzéki politikusok le akarták beszélni Mellárt a csatlakozásról.

Felkészült a kritikákra, de nem tartja árulásnak Mellár Tamás független parlamenti képviselő azt, hogy beszáll Párbeszéd párt országgyűlési frakciójába.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

Még szombaton történt, hogy Hort és Csány közötti vasúti átjáróban az ott közlekedő tehervonat elé vetette magát egy asszony négyéves unokájával. Mindketten meghaltak.

Jól indul a 2018-2022-es parlamenti évad. Z. Kárpát Dániel gyakorlatilag üres kormánypárti széksorok előtt volt kénytelen elmondani a napirend utáni beszédét. Ezzel a nemes gesztussal kezdte meg a munkáját a negyedik Orbán-kormány.

A baranyai lány nem tudta, hogy terhes. A történetről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala számolt be: „Nem várt fordulat lepte meg bajtársainkat Baranya megyében.”

Kifizethetetlen: átlag 149 ezer forint egy budapesti albérlet. Ellenzéki pártok a Jobbikkal az élen évek óta szorgalmazzák, hogy a kormány indítson nagyszabású bérlakás-építési programot, de hiába.

Szétrohadt, rozsdaette mentőautóról szóló videót tett közzé tegnap Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. Ezekkel a kocsikkal kellene súlyos beteg, gyors segítségre szoruló emberekért menni. Az Országos Mentőszolgálat vezetése szerint azonban ez egyáltalán nem veszélyes.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Nem adták meg a pécsiek gólját az utolsó előtti fordulóban, a tabellán átvette a vezetést a Mészáros Lőrinc üzlettársa által támogatott csapat. A szurkolók összetűzésbe kerültek a rendőrökkel.

A stadionokra költött súlyos milliárdok tekintetében még kínosabb: ingyen buszoztatás és ingyenjegy is jár, csak valaki menjen már a kupadöntőre szurkolni a Felcsútnak

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.