Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Devizahitelesek

Dr. Léhmann György levele: Kutyából nem lesz szalonna.

2010-ben még a K&H vezető jogtanácsosaként ismert Barcza György főszerkesztőnek Napi Gazdaság c. lapja mai napon a következőket közölte Varga Mihály miniszter nyilatkozatával kapcsolatosan

Devizahitel - Kúria és az árfolyamrés: a jogrendszer állatorvosi lova

Az “árfolyamrés” jogi megítélése körüli évek óta tartó zavaros huzavona jól mutatja, hogy a magyar jogi kultúra alkalmatlan arra, hogy elősegítse a gazdaság fejlődését, a demokrácia megszilárdulását és Magyarország felzárkózást a világ fejlett nemzeteihez.

Kúria: Semmis az árfolyamrés

Semmis az árfolyamrés – ezt mondta ki a Kúria. A taláros testület határozata egyelőre csak a Kásler házaspár és az OTP közötti szerződésre érvényes. A jogászok azt várják, hogy a Kúria a két hét múlva várható jogegységi határozatában is ezt mondja majd ki.

Devizahitel - A CÖF DEMONSTRÁCIÓRA KÉSZÜL

Az Európai Bíróság ugyan nem mondta ki a devizahiteles szerződés érvénytelenségét a magyar vonatkozású Kásler-ügyben, de a Kúria vizsgálhatja majd azt, hogy tisztességtelen-e az árfolyamrés, ami azt jelenti, hogy a bíróságoknak jogukban állhat korrigálni a szerződéseket.

Devizahitel – Kásler Árpád megírta levelét

Szerkesztőségünk folyamatosan figyelemmel kíséri mindazon szervezkedések, civil „önvédelmi” csoportok tevékenységét, akik megpróbáltak ez elmúlt években tenni valamit a devizahitelesek kirablása ellen.

Devizahitel – egy károsult nyílt levele Dr. Léhmann György ügyvédnek

„Ha ragaszkodnak a paraziták az árfolyam-változásból fakadó többletköltség adósokra való hárításához, akkor - akár hatalmi eszközökkel is - be kell vasalni rajtuk a PSZÁF tájékoztatóban közreadottakat, azaz a kamatot is visszamenőlegesen az adott deviza irányadó kamatához tessék igazítani."

Devizahitel - Nyílt felhívás devizahitelesekhez!

Szinte naponta találkozunk vészjelzésekkel, jajkiáltásokkal, az elégedetlenség, a düh egyre nő, mert a kormány a választások után sem tesz semmit a probléma megoldásáért. Az alábbiakban a Nemzeti Civil Kontrol felhívást teszük közzé.

Devizahitel – Választ várunk az Európai Bíróságtól

Választ várunk az Európai Bíróságtól, arra az egyszerű kérdésre, hogy most azt várják meg, amíg az Európa Bizottság elkövetői "eltűnnek", vagy Ők is Európai Központi Bank programjában vesznek részt?

Oldalak

Pécs

Az utóbbi negyedévben csaknem ezer, az idei évben összesen több mint 2400 kilakoltatás történt - összegezte az adatokat az atv.hu.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A bölcsődei ellátás díjának, a helyi közösségi közlekedés jegy- és bérletárainak, valamint a közterületi parkolás díjainak emeléséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön.

És ez csak egy biztosító... Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt.

Devizahitelesek

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

A Jobbik új eszközöket vetne be a kilakoltatások ellen

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a régiek mellett új módszerekkel is küzdene a devizakárosultak kilakoltatásai ellen, amik a választások után, a kilakoltatási moratórium végével újult erővel folytatódnak.

Belföld

"Innen üzenem rokonaimnak, barátaimnak, a Jobbik tagjainak, szimpatizánsainak, az ellenzéki gondolkodású magyaroknak és az egész társadalomnak, hogy nincsen szeretőm, nem csalom meg a feleségemet, boldog házasságban élünk és neveljük gyermekünket"

Az elmúlt hetekben tömegesen keresték meg a Jobbikot a lakosság részéről a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatos anyagi terhek vonatkozásában. A jelenleg hatályos törvények értelmében ugyanis súlyos anyagi kötelezettséget jelent annak a közel 1 millió honfitársunknak a kutak bejelentése, akik ezt még nem tették meg.

Több tízezer ember életét tették tönkre, a Jobbik kárpótlást követel. Az Alkotmánybíróság döntéssel egyértelművé vált: a magyar kormány az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést is megszegve vette el a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét.

Bana Tibor, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke tartott sajtótájékoztatót arról a határozati javaslatról, amit múlt héten terjesztett be három jobbikos képviselő, de a korrupcióban lubickoló kormánytöbbség természetesen leszavazta.

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György országgyűlési képviselő szerint az 1956-os szabadságharc a mai napig tart és a „mai napig vívjuk a kommunistákkal szemben”. Erről a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt beszélt vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

Életmód

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Színes, izgalmas kiállításokkal, előadásokkal és foglalkozásokkal várják a régészet napján, szombaton a látogatókat Pécsen, a Janus Pannonius Múzeumban (JPM).

Sport

Bejelentették, a nagy múltú PMFC-t működtető Zrt.-nél elfogyott a baranyai csapatra szánt pénz, mindenki mehet, amerre akar.

Az oroszországi foci-vb ma délután kezdődik. Két hétig a csoportmeccseken drukkolhatunk, majd újabb két hét, és az egyenes kieséses szakaszban már nincs lehetőség a javításra.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.