Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Id. Tóth János – nekrológ

Szalad, irgalmatlanul szalad az idő, tán gyorsabban, mint egy raliautó… Lassan meg kell szoknunk, hogy idődről időre búcsút kell vennünk valamely, egykor neves autóversenyzőnktől. Jégbontó hava most Id. Tóth Jánost szólította az örök égi rali mezőkre.

1949-ben született, Balatonszemesen autószerelő inasként fertőződött meg benzingőzzel. 1959-ben Berva motorral kezdett versenyezni, majd Csepellel folytatva indult pl. a 60-as évek pécsi, uránvárosi körversenyein is, Bálint Árpáddal, Simor Gyulával vetélkedve.

1971-ben részletre vásárolt BMW 2002 autójával a Pécs – Eszék Rallye-n elrajtolva megkezdte ralis pályafutását, Faludy László navigálásával (már korábban meghalt). Hosszú évekig vívtak nagy csatákat a Ferjáncz - Zsembery párossal, de csak ritkán tudtak a 2. helynél előbb végezni. Mégis valahogy ők lettek a vidéki közönség igazi kedvencei, ami részben Tóth János vidám, barátságos modorának, szerénységének volt köszönhető.

Bár sokszor közel állt hozzá, ralis pályafutás alatt sohasem nyerhetett a Mecsek Rallye-n, ennek ellenére is e versenyt szerette a legjobban. Fiát, ifjabb Tóth Jánost 1987-ben indította el a raliban, melléje saját tapasztalt navigátorát, Faludy Lászlót ültetve. A közönség kedvenccé vált „Janika” az évek során többszörös magyar bajnokká nőtte ki magát.

1972-től hegy versenyezni kezdett, előbb a raliból átépített karosszériás BMW-vel, később egy gyári TOJ BMW monopostóval. Elmondása szerint id. Tóth János 1986-ban, az akkori sportvezetők döntésére hivatkozva hagyta abban a versenyzést. Néha még találkoztunk vele egy-egy rangosabb raliversenyen, ahol a legendás évekről anekdotázott. Temetése 2014. február 15-én, 11 órakor lesz, Látrányban. 70 éves volt.

Fotó: Csanádi Róbert albumából (https://www.facebook.com/robert.csanadi.31?fref=ts)

Pécs

Az önkormányzat friss közleményéből kiderül, hogy a Péterffy Attila által indított jogi átvilágítás két gyanús ügyet is feltárt a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. korábbi gazdálkodásában. A feljelentést követő nyomozásnak már gyanúsítottjai is vannak, a városvezetés célja, hogy megtérüljön a pécsieket ért anyagi kár.

Nagy vihart kavart a pécsi politikai életben, hogy Péterffy Attila kinevezte Nyőgéri Lajost alpolgármesternek. Még a Mindenki Pécsért Egyesület is felháborodott, pedig az ő jelöltjük volt a polgármester és újonnan kinevezett alpolgármestere is.

Folytatva Péterffy Attila és Bognár Szilvia szembenállásának történetét, Mellár szilveszteri interjúját elemezzük, amit a fideszes HírTV-nek adott. Vajon mi lehetett az igazi célja ezzel?

Nemcsak az egészségügyben volt megpróbáltatásokkal teli év 2020, de a helyi politikában is. A városvezető szivárványkoalíció kettészakadni látszik, aminek a legnagyobb nyertese a Fidesz lehet. Ennek okait szeretnénk elemezni egy kicsit, rávilágítani egy-két elfeledett dologra.

Vajon mi lehetett az oka a vendéghiánynak s az elhúzódó licitnek?

Belföld

Habár az uniós támogatás célja a szegényebb régiók felzárkóztatása (Baranya megye kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik) a valóság azt mutatja, hogy minél gazdagabb egy település, annál több támogatást kap.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkeztőségünkbe, melyet változtatás nélkül közlünk, mert fontosnak tartjuk a pedagógusok és a szabadság melletti kiállást.

Kedd este adott nagyon erős interjút az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Ahogy Magyarország fejére nőtt a Fidesz és népes holdudvara, úgy hatalmasodik el lassan Baranyán a két fideszes képviselő.

Péntek délelőtt egy összehangolt rendőri akció keretei közt fogott el a rendőrség egy 42 éves román férfit és egy 59 éves helyi nőt Kozármislenyben – írja a police.hu. Ötletük rendkívül merész volt, de a rend őrei elől ez sem mentette meg őket.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.