Várjuk minden nap Pécs legújabb hírportálján! Rovatainkban megtalálja a város, az ország, és a nagyvilág híreit!

Hol a Fidesz „devizahiteles” mentőcsomagja?

Megszokott volt a kormány részéről, hogy ha pénteken felmerült valami probléma, akkor hétfőn már törvényt hoztak. Gyorsan cselekedtek. A devizahitelesek estében azonban csak száj karate van, a bankokat hibáztatják mindenért, miközben megoldást nem mutatnak fel. Politikailag kikerülhetetlen volt a téma a Fidesz számára, hiszen a devizahitelesek helyzete nagyon súlyos probléma ma is.

A Fidesz még nem olyan régen a devizahitelek megszüntetését ígérte. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője 2013. november 04 – én törvényjavaslatot nyújtott be a devizahitelesek megmentésére. A 90 napon túli késedelemben lévők és a 20 millió forint feletti összeggel tartozók is beléphetnek az árfolyamgátba. A parlament gazdasági bizottsága is módosító indítványt nyújtott be a törvényjavaslathoz: ennek értelmében legfeljebb 180 napos késedelemben lévők csatlakozhatnak az árfolyamgáthoz.narancs

A kormánypárti ígéretekkel szemben nem oldották meg a problémát. A Fidesz az árfolyamgát kiszélesítésével csak tesztelte a választókat, és mivel nagyon vezet a közvélemény kutatások szerint, már nem is fog vele foglalkozni. Amennyiben ez a “mentőcsomag” végleges verziója, akkor kijelenthetjük, hogy a Fidesz nem sokat tett a devizahitelesekért. Az intézkedés politikai céljait, és a szavazatszerzést támasztja alá, hogy a kilakoltatási moratórium a választások után, április 30-án ér véget. Egyébként annak az adósnak, akinek 90 napon túli tartozása van, annak is komolyabb segítségre lenne szüksége, mint az árfolyamgát.

Az árfolyamgát lényege, hogy a törlesztést rögzített 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró, és 2 forintos jenárfolyamon fizetheti az adós. A fennmaradó összeget egy gyűjtőszámlára fizetik, amelynek kamatait a bankok és az állam fele-fele részben fizetik. Az adósnak az árfolyamgát lejártakor csak a tőkerészt kell meghatározott feltételek szerint törlesztenie. Az árfolyamgát végén, az aktuális árfolyamon számolt törlesztőrészletet és a gyűjtőszámlahitel törlesztőjét egyszerre kell majd fizetni.

Az árfolyamgát egy végtelenített adósságcsapda, és időzített bomba. A rögzített árfolyamon való törlesztés minő véletlen, 2017. június 30-án jár le. Alig egy évvel a következő választások előtt. A kilakoltatási moratóriummal a problémát a 2014. évi választásokig elodázza a Fidesz. Az ígért végleges megoldással, és a devizahitel kivezetésével adós maradt a kormány.

A Magyar Nemzeti Bank pénteki közleménye szerint 2014 januárban a háztartásoknak 3850 milliárd forintnyi devizahitele volt a bankokban. A december végi állományhoz képest ez 158,2 milliárddal magasabb. A forint januári 4,8 százalékos értékvesztése 188,3 milliárd forinttal növelte, a hitelek állományát. A törlesztések viszont 30,1 milliárddal csökkentették a lakossági devizahitelek állományát.

Tényleg hol a mentőcsomag? Hol a kormány?

forrás: patacsipilvax.hu

Pécs

Négy év börtönre súlyosbították a korábbi fideszes képviselő büntetését

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében Mengyi Roland hatodrendű vádlott ügyében súlyosbította az elsőfokú ítéletet, háromról négy év letöltendő börtönre - írja a Hírösvény nyomán a 24.hu.

Félmilliárd forintos munkásszálló épül Pécsen

Több mint 370 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 485 millió forintból egy, közel száz főt befogadó munkásszállót alakítanak ki Pécsen - jelentette be szerdán Pécsen Horváth Zoltán kormánymegbízott, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője.

Törökországtól vásárolhat páncélozott terepjárókat a kormány

14 tonnás, négykerék meghajtású páncélozott harci járműveket vásárol Magyarország - írja a Népszava a török médiára hivatkozva.

Chicagónak indult, de Barcs lett belőle

Jól mutatja a dél-somogyi Barcs helyzete, hogy miért nem kellett volna leszavazni a Jobbik bérfelzárkóztatási javaslatát Jakab Péter szerint. A Jobbik frakcióvezetője párttársa, Ander Balázs meghívására érkezett a városba, amely népessége jelentős részét elvesztette a 9 évnyi Fidesz-kormányzás alatt.

Viszlát a sitten, Döbrögi

„Viszlát a sitten, Döbrögi” felirat fogadja egy hétig Orbánt a várnál

Devizahitelesek

Május óta több mint 2400 kilakoltatás történt Magyarországon

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok szerint csak július óta 919 kilakoltatás történt, míg a moratórium májusi lejártát követően összesen 2274 esetben jártak el a hatóságok.

Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most megvolt hozzá a bátorságuk. A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa.

Belföld

Bizonyára jól emlékeznek még a 2017-18-as plakátháborúra. Szinte nem lehetett találni az országban olyan jobbikos óriásplakátot, amit ne firkáltak volna össze, hogy hogy nem, Záhonytól Nagykanizsáig - gyakorlatilag ugyanazzal a szöveggel. Nem is sokáig maradt titokban a dolog, kiderült, hogy központi utasítás alapján rongálják az ellenzéki párt kampányanyagait.

A jobbikos feljelentések nyomán végül a rendőrségnek is állást kellett foglalnia. Így derült ki, hogy a kampányanyagok összefirkálása belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

A Jobbik a hétvégén tartotta évadnyitóját, ahol Sneider Tamás elnök a személyét és családját ért támadásokra, rágalmakra reagálva elmondta, hogy a legerősebb ellenzéki párt nem fog meghátrálni.

Ahogy arról beszámoltunk, egy összellenzéki sajtótájékoztató keretében politikusok arra kérték a MÁV-ot, hogy ne alkalmazza a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozást.

Tizenegy éves negatív rekordot döntött a végzettség híján az iskolakaput maguk mögött hagyó fiatalok aránya Magyarországon.

A diákok jól beolvastak a helyettes államtitkárnak.

Életmód

Mintegy száz program várja a közönséget június 23-án a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Tizenkét produkcióval - köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L'art pour l'art Társulat estjével - várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

Sport

Tiborcz István barátjának és üzlettársának, Paár Attilának West Hungária Bau Kft.-je és a már több stadionberuházást is elnyerő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. építheti fel a Budapest Honvéd új stadionját potom 11,8 milliárd forintért – jelent meg a hirdetmény az uniós közbeszerzési értesítő mai számában.

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.

pecsitukor.hu - Pécs új hírportálja

Kövessen minket a Facebook-on is!

Küldjön nekünk hírt!: ugyelet@pecsitukor.hu

 

 

 

 

Kedves Olvasóink!

Az Alkotmánybíróság döntése szerint az internetes oldalak akkor is felelősek a kommentjeikben elkövetett jogsértésekért, ha azokról nem is tudnak.
Az internetes oldalon közzétett kommentek tartalmáért az oldal akkor is felel, ha üzemeltetőinek nem volt tudomása a jogsértő tartalomról,
vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította, illetve moderálta azokat.

A Pécsitükör szerkesztősége ezt a döntést az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánítás súlyos korlátozásának tartja.

Olvasóinknak a továbbiakban a Pécsitükör Facebook oldalán van lehetőségük a hozzászólásra.